Franco Colapinto a közelmúltban megszólalt az őt övező találgatásokról, amelyek jövőjét érintik a Forma–1-ben, különösen az Alpine csapatával kapcsolatban.
Az argentin versenyző elmondása szerint a híresztelések nem befolyásolják koncentrációját, minden energiáját a pályán próbálja kamatoztatni.
„Rengeteg pletyka kering, de nem foglalkozom velük különösebben. Hozzátartozik a sporthoz, nemcsak a Forma–1-hez, hanem bármely élsporthoz. A versenyzőknek ehhez hozzá kell szokniuk. Én csak próbálok futamról futamra a saját teljesítményemre összpontosítani” – nyilatkozta Colapinto.
A fiatal pilóta hozzátette: bár az Alpine eddig nem hozta a várt eredményeket, ő maga nyugodtabb az utóbbi futamokon, hiszen érezhetően fejlődött a teljesítménye. Ugyanakkor a jövőjéről szóló döntések nem az ő kezében vannak.
„Nem az én hatásköröm eldönteni, hogy mi történik 2026-ban. Most boldog vagyok ott, ahol tartok, sokkal elégedettebb, mint korábban. Jól működik az együttműködés a csapattal, és ez volt a célom. A személyes céljaim közül többet is sikerült elérnem, és egyre közelebb kerülök ahhoz, amit a szezon elején kitűztem.”
Hullámzó teljesítmény
Colapinto eddig egyedül Jack Doohannel osztozik azon a statisztikán, hogy még nem szerzett pontot az idényben. A javulás jelei azonban már mutatkoznak: Zandvoortban a 11. helyen végzett, hajszálnyira a pontszerző zónától, teljesítményéért még Flavio Briatore is dicsérte. Monzában viszont nem sikerült megismételnie a bravúrt, ott csak a 17. pozícióban zárt.
Az Alpine jövőbeli felállása továbbra is kérdéses, különösen Pierre Gasly szerződéshosszabbítása után. Colapinto azonban láthatóan inkább a pályán szeretné bizonyítani, hogy érdemes számolni vele a következő években.