Október elsején újabb versenyzőket jelentett be a Cadillac.
Egyre jobban formálódik a Cadillac Forma-1-es csapata, ahol már szinte majdnem minden kész. Azt már a csapat bejelentése óta lehet tudni, hogy eleinte a Ferrari fogja szolgáltatni a motorokat az amerikaiaknak. Nem oly régen pedig az is hivatalos lett, hogy Sergio Pérez és Valtteri Bottas fogja vezetni a Cadillac autóit 2026-ban. A két főpilóta bejelentése mellett az is kiderül, hogy az IndyCarból átteszi a székhelyét a Formula 2-be Colton Herta, aki a csapat tesztpilótája lesz.
Azonban most újabb pilótákat jelentettek be. Nem kisebb neveket, mint Pietro Fittipaldi, Simon Pagenaud és Charlie Eastwood. Fittipaldi szimulátorversenyző lesz a csapatnál, ami nem lesz ismeretlen szerepkör a számára, ugyanis a Haasnál 2019 és 2024 között volt úgy alkalmazva. Romain Grosjean szőrnyű bahreini balesete után 2020-ban még az is megadatott a számára, hogy két Forma-1-es futamon elindulhasson.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Nagyon büszke vagyok, hogy végre bejelenthetem, hogy csatlakoztam a Cadillac Forma-1-es csapatához” – írta Fittipaldi a közösségi médiában. „Az elmúlt néhány hónapban szimulációs tesztek és teljes futam szimulációk segítségével közösen dolgoztunk a csapat 2026-os autójának fejlesztésén. Kiváltságnak érzem, hogy egy olyan ikonikus márka részese lehetek, mint a Cadillac.”
A két F1-es futamon elindult brazil Pagenaud-val fogja megosztani a szimulátoros teendőket. A veterán versenyző már visszavonult a teljes szezonos versenyzéstől egy brutális baleset után. De az igen színes pályafutást tudhat magáénak, versenyzett a világ összes táján. 2016-ban megnyerte az IndyCart, 2019-ben az Indy 500-at. A hosszútávú autóversenyzésben is letette a névjegyét, 2011-ben a Peugeot-val második lett a Le Mans-i 24 óráson, és majd 2022-ben és 2023-ben megnyerte a Daytonai 24 órást.
„Az autó műszaki oldalának optimalizálása és a gyárban dolgozókkal való kapcsolatok ápolása azóta a szenvedélyem, amióta versenyzek” – kezdte a bejelentésben negyvenegy éves versenyző.
„Nagyon szeretek mérnökökkel beszélgetni, fejleszteni a szimulátort és azt a lehető legrealisztikusabbá tenni. Ez a munka azt az érzést adja, hogy hasznos vagyok és hozzájárulok a szakértelmemmel, ami egy kicsit hiányzott nekem a balesetem óta. Az én feladatom és célom az, hogy a szimulátort a lehető leginkább a valósághoz közelítsem, és megteremtsem az autó alapjait. Segíteni szeretnék a Cadillacnak abban, hogy a lehető legpontosabban tükrözze a valóságot.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Végül egy harmadik versenyző is tagja lesz a fejlesztői brigádnak a Cadillacnék, méghozzá a Corvette WEC programjából érkező Eastwood. Mondhatni házon belülről érkezik, hiszen a Chevrolet is a General Motorshoz tartozik. A harmincéves pilóta választása meglepő, mivel jó ideje GT autókkal versenyzik. 2024 óta tekinthető Corvette gyári pilótának, előtte az Aston Martin alkalmazásában állt, akikkel 2020-ban Le Mans kategória győzelmet szereztek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„A múltbeli tapasztalataimra támaszkodva szimulátoros munkával és fejlesztési programokkal tudok hozzájárulni a csapat Forma-1-es indulásához. Szeretném megköszönni a Cadillacnak a belém vetett bizalmat, különösen egy ilyen fontos pillanatban.” – írta Eastwood az Instagram-oldalán.
Az Audi F1 projekt korábbi irányítója a Cadillac F1-hez igazol