Egyre közeleg az év vége, és ezzel az FIA elnökválasztása is. Mohammed ben Sulayem jelenlegi ciklusa lejár, a kérdés pedig az, hogy kap-e lehetőséget a folytatásra, vagy új elnöke lesz az irányító testületnek.
Ben Sulayemet rengeteg kritika érte és éri az elmúlt időszakban, azonban támogatottsága is nagy.
Első és jelen állás szerint minden bizonnyal legszakmaibb kihívója Tim Mayer lesz, ki annak a néhai Teddy Mayernek a fia, aki Bruce McLaren után és Ron Dennis előtt irányította a McLaren csapatot.
Mayer bejelentése óta azonban 2 további személy is bejelentette, hogy indul az elnöki címért. Előbb Laura Villars, most pedig egy újabb nő, a belga Virginie Philippot.
A mindössze 33 éves Philippot Instagram-oldalán közölte indulási szándékát:
„Az FIA elnöki posztjáért indulok. Nem azért, hogy én legyek az első, hanem hogy ne én legyek az utolsó. Hiszem, hogy az autósportnak a valós világot kell tükröznie – bátornak, sokszínűnek és egységesnek kell lennie. Nőként, globális vízióval és erős gyökerekkel azért vagyok itt, hogy megnyissam azokat az ajtókat, amelyek túl régóta zárva vannak. Építsünk egy olyan FIA-t, amely valóban minden hangot, történetet és szenvedélyt befogad. A jövő felé vezető verseny most kezdődik.”
Ki az a Virginie Philippot?
2012-ben részt vett a Miss Belgium szépségversenyen, 2017-ben pedig a Miss International nemzetközi megmérettetésen is. Emellett a francia TF1 csatorna Secret Story című valóságshow-jának 6. évadában is feltűnt.
Nemcsak a médiában, hanem a jótékonyság területén is aktív: ő alapította a Drive For Hope nevű szervezetet, amely a Kongói Demokratikus Köztársaság árváit segíti és az oktatás támogatásával foglalkozik. Régóta rajong a motorsportért, most pedig ambíciói a sportág irányításának legmagasabb szintjére vezették.
FIA elnökválasztás
Az FIA elnökválasztásra 2025. december 12-én kerül sor az üzbegisztáni Taskentben. Az újonnan megválasztott elnök négy évre kap megbízatást.
Az indulóknak szigorú követelményeknek kell megfelelniük. A jelölteknek FIA-tagszervezet tagjai kell, hogy legyenek, és teljes listával kell pályázniuk, amely tartalmaz egy szenátusi elnököt, valamint alelnököket a sport és az autózás, mobilitás és turizmus területeiről (egy-egy fő, valamint mindkét szakterülethez további hét alelnök).
Az elnök és az alelnökök életkora a választás napján nem haladhatja meg a 70 évet, és egy FIA-elnök legfeljebb három ciklust, azaz összesen 12 évet tölthet hivatalban.