Az elmúlt hetekben több olyan kritika is napvilágot látott – méghozzá versenyzők részéről –, hogy a Forma-1-es versenyek jelentős eseményei, jelenetei egyre gyakrabban háttérbe szorulnak a pályán kívüli látványosságok – például sztárok, VIP-vendégek vagy a versenyzők barátnői – javára.
A spanyol versenyző, Carlos Sainz például azt mondta, hogy a Szingapúri Nagydíj alatt szinte többet volt képernyőn a barátnője, mint ő maga, aki sorra előzte versenytársait – előzései nem is kerültek képernyőre.
De honfitársa, Fernando Alonso is hangot adott annak, hogy a rádiókommunikációra és a körítésre túl nagy fordított hangsúlyt fektetnek, ráadásul gyakran ezt épp egy pályán zajló, izgalmas történés kárára.
Mióta az F1 amerikai tulajdonba került, nagyobb hangsúlyt fektetnek a show-ra és a látványra, aminek kétségkívül fontos szereplői a VIP-vendégek a versenyzők hozzátartozói is. Továbbá azt remélik, hogy ezzel a fiatalabb néző számára is vonzóbbá tehetik a sportot.
A versenyzők szerint azonban ez nincs mindig összhangban azzal, amit egy motorsport-rajongó elsősorban vár: izgalmas versenyt, előzéseket.
Sokszor épp az a kritika éri az F1-et, hogy unalmasak a versenyek, így nem szerencsés ha egy show-elem kedvéért épp egy előzésről, felzárkózásról maradunk le.
Szerinted milyen a verseny-celebek arány a közvetítésekben?
- Pont jó az arány
- Túl sok celeb/barátnő: a verseny sokszor háttérbe szorul
- Túl kevés celeb/barátnő: szerinted bőven belefér ez még






