Toto Wolff állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytat a Mercedes-részvényei egy részének eladásáról – ez a lépés a Forma-1-es istállót példátlanul magas, 6 milliárd dolláros értékre becsülné.
A hír pár napja látott napvilágot, de a vevő kilétét eddig nem hozták nyilvánosságra. A Financial Times szerint a potenciális befektető valaki, aki már így is szorosan kapcsolódik a Mercedeshez: George Kurtz, a CrowdStrike társalapítója és vezérigazgatója, a brackleyi alakulat egyik legfontosabb kereskedelmi partnere. A szponzor 2019 óta szerepel az autó festésén és a pilóták overálján, a CrowdStrike emellett kiberbiztonsági védelmet is biztosít az istálló infrastruktúrájának, a versenycsapat működésének és a gyárnak.
A kiberbiztonsági óriáscégnél betöltött szerepe mellett Kurtz elhivatott autóverseny-rajongó is, amint azt önéletrajza is világosan mutatja: az évek alatt több kategóriában is versenyzett – és nyert –, többek között a GT World Challenge-ben és az IMSA-ban, sőt, még a Le Mans-i 24 óráson és az Indianapolis 8 órás versenyen is indult. A Mercedes szóvivője a GPblognak ennyit árult el:
„A csapat irányítása változatlan marad, és mindhárom partner (Mercedes-Benz, Wolff és Ineos) teljes mértékben elkötelezett a Mercedes-Benz folyamatos sikere iránt az F1-ben.”
Amennyiben az üzletet megkötik, a Mercedes a Forma-1 legértékesebb csapata lesz – megelőzve még a McLarent is, amelyet tavaly szeptemberben egy üzlet keretében teljes egészében a bahreini Mumtalakat állami befektetési alap és az abu dhabi CYVN Holdings vette át, és amelynek értéke meghaladta a 3 milliárd fontot.
Az üzlet részeként Wolff 5%-os részesedését adná el, így 28%-os részesedése maradna, és továbbra is megtartaná a Mercedes vezérigazgatói és csapatfőnöki pozícióját.






