A Forma-1 története során megannyi érdekes bajnoki cím született.
Rég volt már, hogy több esélyes világbajnoki csatát látott a közönség. Az utóbbi években nemhogy, több esélyes, de még két esélyes sem volt a világbajnoki cím kérdése. A Forma-1 története során szerencsére sok emlékezetes szezonzáró volt, amiről sokáig lehetett beszélni. Ezek közül akad olyan, ami a negatív dolgok miatt lett maradandó.
Bízunk benne, hogy az idei év lezárása normálisan fog zajlani, ahol az nyer, aki a legjobb volt. A legnagyobb esély még mindig Lando Norrisé, aki Max Verstappen előtt 12 ponttal vezet, majd csapattársa, Oscar Piastri előtt 16 ponttal. Az előző futamokból kiindulva bármi megeshet, akár az is, hogy a két McLaren összefog Verstappen ellen.
Alább azokat a bajnoki döntőket szedtük össze, amelyek után sokáig beszéltek az adott pilóta címének megérdemléséről, és annak körülményeiről. Az eseményekhez csatoltunk videókatt, de azokat csak közvetlen a YouTube-ról lehet megnézni, a Formula One Management döntése okán.
1989-es Japán Nagydíj – Alain Prost és Ayrton Senna
Ez nem volt a döntő forduló – az Ausztrál Nagydíj két héttel később volt –, de Ayrton Senna számára kulcsfontosságú volt, hogy Suzukában legyőzze Alain Prostot, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért.
A két McLaren uralta a kvalifikációt, ahol Senna megszerezte a pole pozíciót Prost előtt. Ettől nyilván keserű Prost alacsonyabb leszorítóerővel állította be autóját a versenyre, így a legjobb rajtot vette, míg Senna alig tudta megelőzni Gerhard Berger Ferrariját a második helyen. A Professzorhoz negyvenedik kör végére ért fel a brazil, de csak negyvenhetedik körben kísérelt előzést. Prost jobban ment az egyenesekben, így Senna egyetlen reális esélye az előzésre az a célegyenes előtti sikán volt. Ekkor bement a belső ívbe, de Prost bezárta az ajtót túl későn. Ezután a két McLaren összeakadt és megállt. Prost, akinek autója leállt, kiszállt és elsétált. Senna intett, hogy tolják be az autót, és folytatta a versenyt, de döntő fontosságú volt, hogy a menekülési úton haladt tovább, ahelyett, hogy a lassítóba hajtott volna.
Senna a következő körben a boxba hajtott, hogy kicseréljék a sérült első szárnyat, így Alessandro Nannini került az élre, akit két körrel a vége előtt megelőzött ezzel megszerezve a győzelmet. Később Sennát kizárták, mert a baleset után kikerülte azt a bizonyos sikánt. A McLaren fellebbezése sikertelen volt, így Prost lett a bajnok.
1990-es Japán Nagydíj – Ayrton Senna és Alain Prost
Akárcsak 1989-ben, a japán dráma ismét az utolsó előtti futam volt, de ezúttal fordított volt a helyzet. A címvédő Prost, aki most a Ferrarinál versenyzett, győznie kellett, hogy esélye legyen Senna és a McLaren legyőzésére az adelaide-i döntőben.
Senna ismét pole pozícióban volt, Prost pedig mellette. Senna azt állította, hogy a pole pozíciót a külső, versenyvonalra kellene áthelyezni, de a FISA elnöke, Jean-Marie Balestre elutasította kérését. Ennek fényében Prost jobb rajtot vett, mint Senna, aki nem tágított, és az első kanyarban egy rendkívül optimista manőverrel megpróbálta megelőzni a Ferrarit a belső íven. Bal első kereke nagy sebességgel érintette Prost jobb hátsó kerekét, és a két autó a kavicságyba sodródott, kiesve a versenyből. Senna ezzel bebiztosította második világbajnoki címét.
1994-es Ausztrál Nagydíj – Michael Schumacher és Damon Hill
Az 1994-es évadot több tragédia is beárnyékolta, ahol úgy nézett ki, hogy a Benetton csapata nem a szabályos módszerek közepette versenyzik. Végül az Adelaide-ban rendezett finálén egypontos különbséggel érkezett Schumacher Hill előtt. A lényeg az volt, hogy aki közülük előbb ér célba az a bajnok.
Az időmérőn a beugró Nigel Mansellé volt a pole pozíció Schumacher és Hill előtt. A veterán angol azonban a rajtnál túlpörgette motorját, ami miatt oldalra csúszott, és Schumacher és Hill is megelőzte. A verseny ezután lecsendesedett, Schumacher vezetett, Hill pedig szorosan követte. A harminchatodik körben Schumacher nekiment a falnak a hatos kanyarban, és Hill egyből megpróbálta megelőzni őt. Schumacher azonban sokak szerint belekanyarodott a Williamsbe, így felugrott két kerékre, és a korlátnak ütközött, és egyből kiesett. Hill visszament a boxba, de kénytelen volt feladni a versenyt a bal első felfüggesztés sérülése miatt. Ezzel pedig eldőlt, hogy az ifjú német élete első világbajnoki címét megszerezte. Az eset sokáig vitatott volt, de nem változtattak az eredményen.
1997-es Európai Nagydíj – Jacques Villeneuve és Michael Schumacher
Huszonnyolc éve született Max Verstappen és Charles Leclerc, akik ma a Forma-1 szupersztárjai, de abban az évben két másik igazán népszerű pilóta csapott össze. Schumacher, már kétszeres világbajnok volt a Benettonnal, és egy katasztrofális ferraris év után 1997-ben minden esélye megvolt, egy ponttal Jerezbe érkezve. Akkor a Renault motorral felszerelt Williams volt másik nagy óriás, akik egy évvel ezelőtt Damon Hillel, most pedig Villeneuve-vel kísérelték meg ugyanazt, azaz világbajnokká válni.
Már az időmérő fokozta a brutális izgalmakat, ahol az élen álló trió mindegyike pontosan ugyanazt az időt érte el, ezredmásodpercre pontosan. Villeneuve megszerezte a pole pozíciót Schumacher és a második Williams pilóta, Heinz-Harald Frentzen előtt. Egyébként az Hill sem volt sokkal lemaradva, öt századmásodperccel lett negyedik.
Vasárnap Schumacher jobban rajtolt és átvette a vezetést Villeneuve-től. Két kerékcsere után mindkét alkalommal a Ferrari maradt a Williams előtt. A negyvennyolcadik körben, alig több Villeneuve támadásba lendült Schumacher ellen, a hatos kanyarban a belső íven. A ferraris tudva, hogy Villeneuve nem győzheti le, ráfordult, és jobb első kereke a Williams bal oldalsó légterelőjének ütközött, ami után a kavicságyba került. Schumacher kiesett, de Villeneuve autójának károsodása nem volt súlyos. Az utolsó körig vezetett, amikor is előre engedte a McLarenes Mika Häkkinent és David Coulthardot. Ez volt a finn első futamgyőzelme, amíg Villeneuve harmadik helye azt jelentette, hogy ő lett a bajnok. Schumacher, akit még mindig gyanú övezett 1994-es tettei miatt, kizárták az egész világbajnokságból, a Ferrari azonban megtarthatta a pontjait.
2021-es Abu Dhabi Nagydíj – Max Verstappen és Lewis Hamilton
Már négy éve annak, hogy Verstappen először világbajnok lett, eléggé vitatott körülmények között. 2021-ben, amikor legutóbb az utolsó futamon dőlt el a bajnoki csata, Verstappen és Hamilton öldöklő harcot vívott, amit Abu Dhabiba is elvittek.
A pole-ból Verstappen rajtolt, mellőle Hamilton, aki már az első kanyarban megelőzte. A futamon nem sok minden történt, Hamilton végigvezette a finálét, és úgy nézett ki, hogy ezzel nyolcszoros világbajnok lesz. Öt körrel az év vége előtt Mick Schumacher és Nicholas Latifi a tizenötödik helyért ment, amikor a tizennégyes kanyarból kijőve a falnak csapódott. Ekkor bejött a biztonsági autó, Verstappen kiment a boxba friss lágyakért, Hamilton kint maradt. Az utolsó körig körzött a mezőny, miközben a versenyirányítás – élen Michael Masival – többször változtatta a döntését. Végül helyben maradt az a választás, hogy a Hamilton és Verstappen közti autókat elengedik, hogy visszavegyék körüket – akik már nem értek fel. Ezután az utolsó körre elengedték őket, ahol mindenki a két bajnokaspiránst figyelte. Hamiltonnak esélye sem volt megvédeni az első helyét a friss gumikkal érkező Verstappen ellen, aki megnyerte a versenyt és ezzel a bajnokságot is.
F1 kvíz: Megérkezett az év utolsó „nagydíjas” kvíze és hamarosan nyertest hirdetünk!






