A 2021-es Forma–1-es világbajnoki címért Max Verstappen és Lewis Hamilton vívott ádáz csatát.
A korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve pedig nemrég kijelentette, hogy Hamilton nem érdemelte volna meg a 2021-es bajnoki címet, még akkor sem, ha a verseny nem ilyen vitatott módon ért volna véget.
Verstappen és az akkor már hétszeres világbajnok Hamilton egyenlő pontszámmal érkezett a 2021-es szezon utolsó versenyére. Így a képlet egyszerű volt: az lesz a világbajnok aki a másik előtt fejezi be a versenyt.
A verseny azonban vitatott körülmények között ért véget. Nicholas Latifi balesete után, a verseny végén biztonsági autó érkezett a pályára. Verstappen frissebb gumikra váltott, míg Hamilton, aki addig kényelmesen vezetett a versenyen, nem tett így.
A versenyigazgató, Michael Masi ezután engedélyezte, hogy a Hamilton és Verstappen között körhátrányban lévő autók megelőzzék a biztonsági autót, és egy körrel a vége előtt újraindította a versenyt. A frissebb gumikon versenyző holland versenyző megelőzte Hamiltont, és megszerezte első címét.
A döntés azért váltott ki komoly vitát, mert normál esetben, a szabályok szerint a biztonsági autó csak akkor távozhatott volna a pályáról, újra versenyezni engedve a mezőynt, miután minden lekörözött versenyző kielőzte a biztonsági autót, körbeért a pályán és felsorakozott a mezőny végén.
Ebben az esetben erre már nem lett volna idő, így Safety Car mögött ért volna célba a mezőny. Masi azonban szerette volna, ha éles versennyel ér véget a verseny és a szezon, ezért csak és kizárólag a Hamilton és Verstappen között lévő lekörözöttek vehették vissza a körüket.
Így maradt pár kanyarnyi éles verseny, méghozzá úgy, hogy Verstappen friss gumikon Hamilton sarkában volt. A biztonsági autó távozása után így a holland egészen könnyen tudta megelőzni Hamiltont, megnyerte a versenyt és ezzel a világbajnoki címet.
Wolff szerint Hamilton naponta gondol még a 2021-es F1-es bajnoki cím elvesztésére Verstappen ellen
Jacques Villeneuve nemrég szerepelt a High Performance podcastban, ahol a műsorvezetők, Jake Humphrey felvetette a 2021-es címért folytatott csata témáját. A műsorvezető azt sugallta, hogy a brit versenyző megérdemelte volna a 2021-es címet, és az csak azért nem lett akkor nyolcszoros világbajnok, mert Masi azt a döntést hozta, amit.
Villeneuve nem értett egyet ezzel.
„Nem, valójában azt felejted el, hogy egy egész szezon munkája áll mögötte. Nem csak az az egy verseny” – mondta a kanadai.
„Már azelőtt meg kellett volna nyernie. Ez volt a probléma. Maxnek soha nem lett volna szabad ilyen keményen küzdenie a végén. De amit mindenki elfelejt, az az, hogy az első körben Lewis levágta a sikánt, rálépett a gázra, meg sem próbált lassítani, és még büntetést sem kapott.”
„Nem lehet csak azt a pillanatot nézni, amikor minden kaotikusan és gyorsan történt, amikor a csapat behívhatta volna Lewist a boxba, de úgy döntöttek, hogy nem teszik. Ez az ő döntésük volt. Kockázatot vállaltak. Úgy döntöttek, hogy nem hívják be, ennyi. És amikor megnézzük az újraindítást, Lewis nem is küzdött. Mintha úgy döntött volna, hogy vége, legyőztek. És nem is küzdött” – tette hozzá.






