2026-ban sem marad Forma-1-es teendők nélkül Nyck de Vries.
A holland versenyző Forma-1-es karrierje elég kacifántos volt. 2010-től a McLaren akadémiáján pallérozódott, ahol egészen 2018-ig maradt. Így 2019-ben F1-es csapat hátszele nélkül nyerte meg a Formula 2-t, ami miatt a szint lépésre nem volt lehetősége. 2020-ban azonban a Mercedes adott neki egy lehetőséget, hogy az alakulat tesztpilótája legyen, miközben a Formula E-ben az ezüst nyilakat terelgeti. Az elektromos széria 2020-21-es évét megnyerte a Mercedesszel, és továbbra is maradt a királykategóriás csapat tartalékosa.
Az áttörést a 2022-es Olasz Nagydíj nyitotta meg, amikor a Williamsnél Alexander Albon vakbélgyulladás miatt ki kellett, hogy hagyja a hétvégét. Ekkor a mercedeses kapcsolatnak köszönhetően megkapta a lehetőséget a beugrásra, ahol a mezőny egyik leggyengébb technikájával kilencedik lett.
A következő évben a Red Bull másodikcsapatától az AlphaTauritól Pierre Gasly távozott az Alpine-hoz, és a de Vriest szerződtették le. Azonban az F1-es kaland nem tartott sokáig, mindössze tíz futamig, mert az Angol Nagydíj után kitették a csapattól. Ez idő alatt pontot nem tudott szerezni, és csapattársától, Yuki Tsunodától is rendre elmaradt. Helyét Daniel Ricciardo vette át, és azóta sem tudott ismét teljes szezonos pilótává válni, azonban tavaly a McLaren ismét felvette a birodalmába, és teszt, illetve szimulátorversenyző lett náluk. A szerződést az idei évre is kiterjesztették, tehát nem telik el újabb év de Vries nélkül.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A holland versenyző az F1-en túl sem unatkozik, mert visszatért korábbi sikerei szintérére, a Formula E-be, ahol a Mahindra Racingnél kapott állást. Közben a WEC-ben is jó ajánlatott kapott, 2024-től a Toyota Hypercar #7-es számú egységében versenyez. Tehát a McLaren által kapott teendők mellett jó pár munkával foglalkozik, és még az immár Formula 2-es Laurens van Hoepen mentora is tud lenni.
“Nyerni mindig más, akárhol vagy” – De Vries a fiatal generációról






