Jóval hűvösebb idő fogadta a mezőnyt a harmadik szabadedzésen péntekhez képest. Ahol továbbra is erős teljesítményt nyújt a Ferrari, ugyanis...
Ahogy Damon Hill a Williams Racingnél Ayrton Senna mögött volt másodhegedűs, úgy ez a film pont Asif Kapadia 2010-es, érzelmes...
Christian Horner felvette a kapcsolatot a Sky Sports csatornával, hogy bepanaszolja a korábbi versenyzőből lett szakértőt. A brit csapatvezető az...
Szezonbeli legjobb eredményét érte el Liam Lawson Ausztriában, de úgy véli többet kell nyújtania. Liam Lawson az Osztrák Nagydíjon élete...
Az elmúlt napok legfalkapottabb híre, hogy Max Verstappen jövőre a Mercedes csapatához igazolhat. Ez pedig magával hozza azt, hogy a...
Nem volt éppen segítőkész Fernando Alonso Max Verstappen felé. Most a legtöbb dolog Max Verstappen körül szól. Minden eddiginél komolyabban...
Brad Pitt máris az "F1” folytatásán töri a fejét, mivel a Variety szerint az Apple már tárgyal a versenyzős film...
Silverstone-ban a második szabadedzésen is hazai sikernek örülhetett a helyi közönség: Lando Norris volt a leggyorsabb. A második szabadedzésen is...
Lewis Hamilton és a Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak a silverstone-i első szabadedzésen. A Brit Nagydíj első szabadedzésén két csere is...
Lewis Hamilton szerint a Ferrarinak minél előbb a 2026-os autó fejlesztésére kellene összpontosítania, hogy a szabályváltozások után erősebben térhessen vissza...
F1 pontverseny (Top5):
|
Versenyzők:
|
|
|
1. Lando Norris
|
423
|
|
2. Max Verstappen
|
421
|
|
3. Oscar Piastri
|
410
|
|
4. George Russell
|
319
|
|
5. Charles Leclerc
|
242
|
|
Csapatok:
|
|
|
1. McLaren
|
833
|
|
2. Mercedes
|
469
|
|
3. Red Bull
|
451
|
|
4. Ferrari
|
398
|
|
5. Williams
|
137
|
| Frissítve: 2025.12.07. 17:45 |
A Forma–1 2026-os szezonja nem csupán egy újabb fejezetet, hanem egy teljes technológiai paradigmaváltást hoz. Az FIA szabálymódosítások célja a...
A Red Bull Racing 2005-ben debütált a Forma–1-ben, így idén már a 22. szezonjukat kezdik meg. Noha az új autó...