Manta, Manta: Padlógáz – kritika – Még őrültebb, még színesebb!

Az 1991-es Manta, Manta hatalmas siker volt a német nyelvterületen, így az osztrák-magyar határon „átszivárgó” ORF-nek köszönhetően Nyugat-Magyarországon is. 

Még bőven VHS korszak volt, és aki kicsit is konyított németül, annak ez kultfilm volt. A két Németország még éppen csak egyesült újra, a KENWOOD rádiókból a menőknek azonban már techno szólt. Az autó meg vagy a már akkor is 15 évvel korábbi, inkább csak megmosolygott Opel Manta volt. Abszolút átjött akkor is a lakótelepi hülyegyerekek autókat tuningolnak, és illegálisan gyorsulnak vele, és bandáznak hangulat. Magyarország lemaradását pedig pontosan az mutatja, hogy ez a feeling tömegével már a 2000-es évek elején érkezett meg, de még bőven a Halálos Iramban sorozat előtt. Ezért is mondhatjuk nyugodtan, hogy a németek sokkal előbb kijöttek ezzel, még ha takarékosan is, mint az amerikai Vin Dieseles eposz.

A mi német hősünk Bertie, a TESCO Gazdaságos Sylvester Stallone. Nincs azonban miért szégyenkeznünk, mert kb. hasonló alakítást nyújtott anno az Angyalbőrben Rabovics Milán honvéd, Szerednyey Béla alakításában. Bertie tehát a kisváros legjobb csajával jár, fura, kattant haverjai vannak, bírja a piát. Üt ha kell, és ha nem is a település leggyorsabb sportverdája az övé, a sebességbeli hiányt az illegális futamokon kellő bátorsággal kompenzálja. A dolog beütött, pedig még csak nagyon kezdeti újhullámos film volt ez, fiatal, akkor még ismeretlen szereplőkkel. És valóban, Til Schweiger az, aki a nemzetközi mozipiacon is megmérettetett. Nem lett ugyan A-listás színész, de azért csak szerepelt például a Becstelen brigantykban is, ami azért komolyan jegyzett mű. Ahogy pedig Tom Cruise is mert újra hozzányúlni a Top Gun legendájához, Til is gondolt egy merészet. Újra belevágott a mantázás mantrázásába.

Nézzük, hogy sikerült ez neki!

Herr Schweiger felült tehát a nosztalgiavonatra, akarom mondani kitolták újra az Opelt, és megpróbál ugyanaz a tahó de kedves hülyegyerek lenni, mint volt vagy 30 éve. És ez sikerül is neki, sőt, ha megvakargatjuk a munkásságát, valójában csak az ilyen szerepek állnak jól neki. Ugyanakkor az első részhez képest itt már nem az illegális gyorsulással teszik fel az i-re a pontot, hanem egy klasszikus sportautók versenyére, zárt pályán. Igen, ahogy Németország, ez a folytatás is PC lett, de oly módon, hogy vagy megvitatják ezt retrospektív jelleggel a szereplők, tehát akkor és most elemzésképp. Esetleg direkt annyira túltolják, hogy akár nevetségessé is tegyék benne a manapság szinte kötelező LMBTQ+ szálakat. Teljesen felesleges is moralizálni, vagy akár az autós jeleneteket komolyan venni.

Ez a film semmi mást nem akar, mint szórakoztatni, az pedig megy neki!

Bevallom, én nem egészen egy héttel ezelőttig csak németül láttam az eredeti első részt, és a magyar szinkronban akadnak bőven félrefordítások. Gyanítom, itt a második rész is élvezhetőbb németül, egyszerűsen a figyelem, és dobpergés – létező német humor – apróságai csak úgy, azon a nyelven ülnek, ahogy azt ismerhetjük akár bármelyik Rammstein számból is. Szövegelésből pedig itt nincs hiány, talán ez a legerősebb értéke a filmnek, hogy folyamatos utalások vannak más filmekre, a saját 30 évvel ezelőtti történeteikre. Ugyanakkor aki először ülne be, az se aggódjon, önállóan is érthető, élvezhető a második Manta film.

Szomorú, hogy az Opel már nem egy sportos márka, sokan és rosszul dolgoztak azért, hogy ez így legyen. Valóban, volt még egy komoly fellendülés a 90-es években a Calibra kultusszal, ami kvázi a gyermeke lett a Manta rajongásnak. Voltak is DTM-es sikerek, ma már DTM is csak GT autókkal és szabályzással felöntve létezik, nem az igazi.

Az életérzés, és az a szabadság amit ezek az akkori fiatalok kerestek, szerencsére ma is megvan Németországban, és nemzetközi mércével mérve is remek példa. Fontos ugyanakkor, hogy a második rész inkább már egy családi vígjáték, mint autós-kult film. Szerencsére, a generációkon átívelő humor feledteti azt, hogy nem látjuk ezúttal annyit, Bertie sárga tuningolt Mantáját.

És hogy mennyire is akarták ezt?

2009-ben már volt valami leforgatott jelenet, de maga Schweiger mondta el, hogy a forgatókönyv nagy része szar volt. Így kukázták az egészet. Azután aprólékosan állt össze mindaz, amit végül most láthatunk. Még ha tényleg olcsó, már-már olykor gyerekes is a humor benne, van még bőven Kraft és üzemanyag a Mantában.

A családegyesítés a vásznon és talán a széksorok közt is tehát jól sikerült. Hiába húzzák le az IMDB-n, valószínűleg csak nem értik a német lélektant és humort, tehát: 8/10!

Ja, és igen, benne van egy harmadik rész is, amire zicher nem kell 30 évet várni…