Fan Zone

Bús Edina a Ferrari filmről: „Féltem, hogy mikor történik valakivel valami”

Hétfő este volt szerencsénk jelen lenni a Ferrari film premier előtti vetítésén a Forum Hungary jóvoltából, és magunkkal vittük Kiss Norbi ötszörös Európa-bajnok kamionversenyzőt és az egykori Lotus Ladies Cup kétszeres bajnokát Bús Edinát is. Többek között már csak azért is, mert ők ketten hajtottak már Ferrarit versenypályán, ráadásul együtt.

Edina mesélt nekünk egy kicsit arról, hogy milyennek látta a filmet, mit hiányolt belőle, és hogy indulna-e ő is Mille Miglián:

Minden korábbi cikkünket a filmmel kapcsolatban ide kattintva olvashatod!

A hazai mozik karácsony után, december 28-ától vetítik majd.

Motorsport Online

Recent Posts

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

2 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

4 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

6 óra ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

8 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

18 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

20 óra ago