Fotó: Porsche AG
Megannyi autósportos filmről/dokuról/sorozatról volt szó mostanság. A moziban már túl vagyunk a Gran Turismón és várjuk a decemberben debütáló Ferrari filmet. És november közepén a Brawn GP sztori is megjelent a Disney+ csatornán.
A napokban azonban kijött még egy kiváló dokumentumfilm, amiről nem esett még szó, pedig fantasztikus lett.
Két hete a YouTube-re került ki a Porsche másfél órás dokumentumfilmje. Nem egy snassz, unalmas dokuról van szó. A film azt mutatja be, hogyan válik egy színész valódi autóversenyzővé. És most nem a sokat emlegetett Patrick Dempsey-ről van szó, hanem Michael Fassbenderről.
A 46 éves német-ír színészt olyan filmekből ismerhetitek, mint a Becstelen brigantyk, az X-men, a Prometheus, a Steve Jobs, a Macbeth, vagy épp a Hóember.
2017 óta versenyez. Kezdte ezt Ferrari Challenge-ben, majd a német Porsche Carrera Cupban, majd European Le Mans Seriesben, Porsche Supercupban, míg nem elindult harmadmagával a Le Mans-i 24 órás versenyen is. A film azt az utat mutatja be, hogy Fassbender hogyan jutott el Le Mans-ig, és valósította meg gyerekkori álmát.
Közel sem arról szól, hogy egy tehetős celebritás flancolni akar és elautózgat valami VIP versenyen. A színész elmondja, hogy ő gyerekként is arról álmodott, hogy autóversenyző legyen. Nagyapjával nézte a Forma-1-et, és bár eleinte unalmasnak tartotta a körbe-körbe haladó autókat, később teljesen beleszeretett. Azonban arra nem volt lehetősége, hogy versenyezni kezdjen. Így végül színész lett.
Az azonban, hogy mostanra elismert színész lett, lehetőséget adott neki arra, hogy megengedhesse magának az autóversenyzést. Tisztában van vele, hogy amatőrként a csúcs talán a Le Mans-ban való versenyzés, így ez lett a célja. A film pedig bemutatja azt a rengeteg erőfeszítést és mentális nehézséget, ugyanakkor rendkívüli akaraterőt és alázatot, amit a színész mutatott a célig vezető úton. Azt is elmodnta, hogy versenyzőként már abszolút előtérbe is helyezte a versenyzést, a színészet csak ez után következett. Csak novembertől márciusig volt hajlandó forgatni, mivel utána versenyszezon van.
Amellett, hogy Fassbender története is kimondottan érdekes, a film maga is kiváló. Rögtön az legelején bemutatott képek zseniálisan hatásosak, szinte már rémisztőek, feszültséget keltenek. Majd a főcímmel hirtelen könnyedebbre vált, ’80-as éveket idéző szintipop aláfestéssel. Ez az a fajta film, ami még hatásosabb lenne moziban, nagy vásznon. Mindenképpen ajánljuk megnézni, ha jó autós, autósportos néznivalót kerestek!
A film angol nyelvű, de szükség esetén a YouTube-on automatikus magyarra fordított feliratot tudtok kapcsolni.
20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…