Dietrich Mateschitz birodalmát mutatja be ez a könyv, A-tól, Z-ig. Féltem, hogy nyers lesz a könyv, túl sok számadattal és unalmas szövegezéssel, de meglepően érdekesnek találtam, így kellemes meglepetést okozott.
Nem iszom energiaitalt alapvetően, a Red Bull számomra sosem volt egyenlő az energiaitallal. Ahogy magával az F1-es csapattal sem, inkább azt láttam benne, hogy egy fantasztikusan okosan, logikusan, kreatívan megalkotott vállalkozás, ami millió meg egy lábon áll, és szinte csak csodálattal lehet rá tekinteni, ha az ember egy kicsit is érdeklődik az effélék iránt.
Mint kiderült, nem is tettem ezt rosszul, hiszen a Mateschitz maga sem azonosította a Red Bullt az energiaitallal, sőt. Az gyakorlatilag csak ürügye vagy apropója volt annak, hogy valami okán elindítson egy marketinggépezetet. Valójában a Red Bull a hivatalos bejegyzésekben sosem volt energiaital gyártó vállalat. A fő profil a média és a marketing, illetve még sok más, több leányvállalat alatt.
A néhai Mateschiz ugyanakkor kiváló példa arra, hogy milyen téves elképzelés embereket jobb, vagy bal skatulyába tenni, hiszen egy ember személyisége ennél sokkal árnyaltabb, és a megoldás valahol a kettő között van félúton. Hiszen a Red Bull okán, annak újdonságai és elvei kapcsán Mateschitz egy meglehetősen szabadelvű, modern ember képét festette le magáról – akarva, vagy akaratlanul -, miközben egyébként egy a hagyományokat előnyben részesítő, konzervatív ember (is) volt.
A könyv első fele kimondottan érdekes és izgalmas, azt veszi végig, hogy Mateschitz miként hozta létre Red Bullt, milyen elvek mentén, és hogyan tette fel Ausztriát, és Stájerországot a világtérképre. Meglehetősen tanulságos.
Azonban a kötet sorra veszi az “uradalom” minden elemét. Beleértve az autósporon túl a focit, a hokit, a médiát, és a gasztronómiai vonalat is, sőt Mateschitz magánberuházásait is.
Ami a szerzőt illeti, nem semmi kutatómunkát végzett, hiszen tényleg minden témát körbejárt, amihez a Red Bull vezérnek köze volt. Ha kritikával akarnám illetni, azt emelném ki, hogy nem derül ki rendesen a forrása. Több alkalommal említ újságot, weboldalt, mint forrás, de nincs jól lehivatkozva.
Ugyanakkor kellően tényszerű maradt, se nem magasztalja Mateschitzet és a Red Bullt, se nem célja lejáratni, és ez dicséretes.
A médiát említve, a Red Bulletin nagy kedvencem a mai napig, de igazán fantasztikus a legelején volt, 2005-2006-ban, amikor versenyhétvégék minden napján nyomták a karikatúrákkal és humoros kis cikkekkel tarkított magazint, ami bár a paddock számára készült, online, lapozható verzióban mindenki számára elérhető volt. Zseniális volt!
De van még két valami, ami közel áll a szívemhez, és az közel sem az energiaital. Az egyik az Afro Coffee/Afro Tea márka mellyel már biztosan találkoztatok, ha jártatok esetleg a Red Bull Ringen. A kávétermékek orkóganikus és fair trade kávékeverék, etiópiai családi vállalkozásoktól származnak. Az Afro elnevezés azt szolgálja, hogy hangsúlyozza, hogy a kátvét legelőször Etiópiában fedezték fel. A márka színvilága pedig élénkségével tükrözi Afrikát. Én azonban inkább teás vagyok, de a teakínálat is kiváló. Szakszerűen, “két levél és egy rügy” módszerrel szedett teákról van szó (a teacserje legaromásabb része, a legnagyobb antioxidáns tartalommal). Ami még “extra” az Afro Tea esetében, hogy a szálas teák olyan fém dobozokban találhatók, amik hasonlatosak az energiaital dobozához. A filteres teák pedig környezetbarát, pamut filterekben vannak, melyek egyenként biológiailag lebomló fóliába vannak csomagolva. Ezen felül a filter papírjára kedves üzenetek, idézetek kerülnek.
Ami még nagy kedvencem, Mateschitz által megálmodott Carpe Diem márka Kombuchája (a Rauchn gyártja) nagyon finom, és nem mellesleg egészséges is. Egy ideig lehetett kapni Magyarországon is a DM üzletekben, de sajnos egy ideje már nem.
