Fotó: Alex Caparros - Formula 1/Formula 1 via Getty Images/ F1 Academy
A Campos Racing versenyzője, Nerea Martí stílusosan nyerte meg az F1 Academy első versenyét a Paul Ricard-on. Tökéletes rajttal megelőzte a Rodin Carlin versenyzőjét, Abbi Pullingot, és fölényes győzelmet aratott.
A spanyol csapat számára remekül indult a nap, hiszen idén először sikerült kettős dobogót szerezniük és mindhárom versenyzőjüknek pontszerző lett.
A második futamon Marta García egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez, mivel nyerni tudott. A PREMA Racing versenyzője ismét megmutatta, hogy mire képes egy tökéletes rajttal: rögtön megelőzte Carrie Schreiner-t, és már az első kör elején feljött a második helyre.
A futam kezdete után Lola Lovinfosse műszaki probléma miatt megállt a pályán, és feladni kényszerült a versenyt. A Safety Car bevetésre került, ami nagyszerű lehetőséget adott Garcíának, hogy az újraindításkor átvegye a vezetést Amna Al Qubaisi-tól, majd 1,1 másodpercre növelte előnyét.
Az emirátusi versenyző nem tudta sokáig megtartani a második helyet sem, mivel Léna Bühler hamarosan már a sarkában volt, és az utolsó kanyarban megelőzte őt.
García aztán még egyszer ünnepelhetett, mivel a harmadik versenyt is megnyerte, a harmadik helyről indulva. Nem telt bele sok idő azonban, mire a spanyol átvette a vezetést és az első öt kör alatt 1,5 másodperces előnyt épített ki.
Miközben az első három, García, Bühler és Lovinfosse sorrendje fixálódott, a mezőny további részében még mindig zajlottak az események: az MP Motorsport versenyzője, Emely de Heus a célegyenesben komoly csatát vívott a Campos Racing versenyzőjével, Maite Cáceres-szel, és a 12. körben a 8. helyre lépett előre.
Abbi Pullingot utólag a harmadik versenyről kizárták, mivel a bal első guminyomás nem volt megfelelő az autóján.
A lányok számára most nagyon hosszú szünet következik. A következő, és egyben idei utolsó versenyhétvégéjük Austinban lesz október 20-22-én, a Forma-1-gyel közös hétvégén.
# | Versenyző | Pontok |
1 | Marta García | 235 |
2 | Léna Bühler | 187 |
3 | Hamda Al Qubaisi | 179 |
4 | Nerea Marti | 157 |
5 | Abbi Pulling | 143 |
6 | Amna Al Qubaisi | 112 |
7 | Bianca Bustamante | 102 |
8 | Emily de Heus | 81 |
9 | Jessica Edgar | 70 |
10 | Lola Lovinfosse | 63 |
11 | Carrie Schreiner | 56 |
12 | Chloe Grant | 32 |
13 | Megan Gilkes | 31 |
14 | Cloe Chong | 12 |
15 | Maite Cáceres | 6 |
Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…
A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…
Francesco Bagnaia számára rémálomszerűre sikeredett az Osztrák Nagydíj sprintje: a Ducati kétszeres világbajnoka már a…
1950-es debütálása óta a Forma-1 eddig 34 világbajnokot avatott eddig, közülük 17 versenyzőnek egynél több…
Varga Tibor elképesztő teljesítményt nyújtott a MotoE kategóriájának spielbergi futamán. Eddigi legjobb eredményét érte el…
Látványos és szokatlan befutóval ért véget az 1975-ben, ezen a napon, augusztus 17-én a Forma-1-es…