Fotó: McLaren
A McLaren a hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolták a Formula 3 újdonsült bajnokát Gabriel Bortoletot. Rajta kívül pedig egy olasz tehetség is felvételt nyert a McLaren Development Programme-ba.
A 18 éves brazil pilóta 2020-ban kezdte forma autós karrierjét, az olasz F4-es bajnokságban, majd a Formula Regionalban töltött két évet. Kiemelkedő sikert sehol sem ért el, futamgyőzelmeket ugyan szerzett, de egyik évben sem tudott a pontversenyben az első háromban végezni.
Idén lépett szintet, a Trident szerződtette az F3-ba, majd impozáns teljesítménnyel, magabiztosan húzta be a bajnoki címet.
A McLaren utánpótlás programja idén áprilisban alakult, amelynek a vezetője a korábbi Le Mans-győztes és F1-es versenyző Emanuele Pirro.
Bortoleto mellett csatlakozik a programhoz az olasz Formula 4-es bajnokságban vitézkedő Brando Badoer is, aki elsőkörben csak egyéves szerződést kötött a britekkel, de a szerződése opcionálisan véglegesíthető.
Rajtuk kívül az akadémia tagja még az IndyCarban versenyző Patricio O’Ward, Ugo Ugochukwu, valamint a közleményben az F1-es csapat jövő évi tartalékversenyzőjének megnevezett japán Rio Hirakawa is.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a McLaren pilóta nevelő porgramjához. Hálás vagyok a McLarennek és Emanuelnek, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget. Már voltam egy látogatáson a McLaren Technology Centre-ben, és a csapattagokkal is találkoztam, király élmény volt. Várom már, hogy tovább fejlődhessek velük közösen dolgozva.” – fogalmazott Bortoleto.
A korábbi Forma-1-es pilóta és Sky Sports riporter, Martin Brundle elárulta, hogy Christian Horner feltehetően…
Max Verstappen nevetve bevallotta, hogy Ayrton Senna ismert szavait használta védekezésként a versenybírók előtt. A…
Az Audi F1 csapata bejelentette együttműködését a Revolut-tal, egy brit székhelyű pénzügyi technológiai vállalattal, amely…
A Honda Racing Corporation erős trióval készült az idei Suzuka 8 órás versenyre, ám a…
Valtteri Bottas lesz az új Cadillac F1 Team első leigazolt versenyzője. Erről a GPblog szerzett…
Már egy hónap is eltelt, hogy a mozikban bemutatták a Brad Pitt által fémjelzett F1…