Irány az F1!

Ennél kedvesebbet ma nem látsz! A McLaren versenyzőnője teljesen meghatódott

A napokban a McLaren bejelentette, hogy utánpótlás programjának legújabb tagja a filippínó Bianca Bustamante.

A 18 éves lány azóta le sem tudja törölni a vigyort az arcáról, és rendkívül meghatódott, hogy ilyen lehetőséget kap. Az F1 Academy-ben versenyző lány talán az egyik legalázatosabb a csajok közül, és rendkívül erős is. Ez már Esteban Oconnak is szemet szúrt korábban, amiről egy interjúban mesélt az Alpine versenyzője.

„Egy Bianca nevű fiatal lánnyal edzettem, aki az edzőközpontomban volt. Ő volt az első, aki érkezett, és az utolsó, aki távozott. Őrületes volt” – mondta Ocon.

„Évek óta csinálom ezt, ugyanazokat a gyakorlatokat végeztem én is. [De] neki azonnal sikerült lenyűgöznie engem.” – mondta Ocon.

Bustamante most megosztott egy videót arról, mikor megkapta saját mclarenes öltözékét.

„Annyira szégyellős vagyok megosztani ezt a posztot, de muszáj volt.” – írta a videóhoz. „A McLaren csapat pólóját először felvenni nagyon különleges pillanat volt. Annyi gondolat és érzelem tört rám. Az összes küzdelem és megpróbáltatás, amin a családomnak és nekem át kellett küzdenünk magunkat, a sok ember támogatása, akik segítettek, hogy eljussak idáig, a rajongók közössége, akik szurkoltak nekem, a történelem és a hírnév, amit a McLaren képvisel… Nagyon nehéz leírni ezt a pillanatot, de nem tudtam visszatartani a könnyeimet… Egy lépéssel közelebb kerültem az álmaimhoz, de még mindig hosszú út áll előttem. Köszönöm mindenkinek a szívem legmélyéről. Ígérem, hogy mindent beleadok, nem fogom elszalasztani ezt a lehetőséget ”

Bianca ezen az F1-es hétvégén zárja a szezont, most lesz az F1 Academy szezonzáró hétvégéje, ami három versenyt foglal magában. Az eddigi 18 futamból 4 alkalommal tudott dobogóra állni, ebből kettő győzelem volt. Jelenleg 7. helyen áll a bajnokságban.

Motorsport Online

Recent Posts

Nosztalgia: Red Bull Air Race képgaléria a Balaton partjáról

Ha nyár, akkor Balaton. A Balaton kapcsán pedig eszünkbe jutott egy kis nosztalgia, méghozzá arról,…

13 perc ago

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

1 óra ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

2 óra ago

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

3 óra ago

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

5 óra ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

6 óra ago