Fotó: Mercedes-Benz AG
Az FIA hivatalosan is változtatásokat eszközölt a szuperlicensz kiadásában. Mindez pedig a Mercedesnek és Kimi Antonellinek hatalmas segítség.
Az eddig érvényben lévő szabályok szerint a Forma-1-es induláshoz szükséges szuperlicenszet csak 18 éves kortól adott ki a Nemzetközi Automobil Szövetség.
A Mercedes szupertehetségea az olasz Antonelli azonban még csak 17 éves, ám Logan Sargeant helyére mihamarabb szeretnék beültetni őt a Williamsbe.
Emiatt kéréssel fordultak a szövetséghez, és sikerrelé jártak.
Az FIA ugyanis módosításokat léptetett életbe. A módosítás értelmében, amennyiben egy versenyző kiemelkedő tehetségről, érettségről és felkészültségről tesz tanúbizonyságot, akkor akár már 17 éves korában is megkaphatja a licenszet.
Ezen kívül eltöröltek egy olyan kritériumot is, ami ugyancsak Antonelli helyzetét nehezítette. Nevezetesen, hogy a szuperlicensz meglétének nem feltétele mostantól a jogosítvány megléte. Olaszországban egyébként 18 éves kortól lehet csak vezetői engedélyt szerezni.
Ugyanakkor a szükséges, minimum 40 pontnak továbbra is meg kell lennie az adott versenyzőnek.
Ez pedig azt is jelenti, hogy innentől kezdve a Mercedes bármikor alkalmazhatja Antonellit, vagyis Sargeant napjai egyre inkább megvannak számlálva a Williams pilótájaként.
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…
Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…
Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…
Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…