Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool
Nem könnyű az élet a Red Bull kötelékében. Erről jónéhányan tudnának mesélni, akik közé most egy új tag csatlakozott.
Az energiaitalos gárda igyekszik mindig az elérhető legnagyobb tehetségeket felkarolni, így volt ez pár hónappal ezelőtt a lengyel Kacper Sztuka esetében is.
A 18 éves Sztuka tavaly megnyerte az F4 Winter Seriest, illetve az olasz F4-es bajnokságot is (utóbbiban a szezon utolsó tíz versenyéből kilencet is megnyert), a Red Bull így látott benne fantáziát és a támogatásukkal idén a Formula 3-ba léphetett fel.
Az eredményei azonban elmaradtak a várttól, egyszer, Imolában a sprintversenyen tudott pontot szerezni, egy ötödik hellyel. Emiatt a Red Bull pár hónap után felbontotta a szerződést vele.
Sztuka közösségi oldalán számolt be a szomorú hírről, ahol kiemelte, hogy hála a további támogatóinak (Orlen) tudja folytatni egész évben az F3-ban való szereplést.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…