Irány az F1!

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen.

Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett a Formula 3 mezőnye a Magyar Nagydíjon. A Forma-1-es második szabadedzés borult időben ért véget, ami az F3-asoknál megmaradt. Néhol egy kicsit még az eső is csepergett, de zuhét nem várt a közönség. 

Néhány perc elteltével a Campos Racing hármasa kivételével minden versenyző kint volt pályán. Mari Boya, Nikola Tsolov és Tasanapol Inthraphuvasak kivárt.

Az első erősebb köröket Stromsted szolgáltatta, 1:33:354-gyel, mögötte Van Hoepen, Ugochukwu, Taponen és Wharton alkotta a legjobb ötöt, mikor még 20 perc volt hátra. A bajnokság szempontjából nézve, Rafael Camara gyorskörét pályaelhagyás miatt elvették, így komoly mért idő nélkül állt ekkor. Tim Tramnitz csak a tizenharmadik volt. A kivárásra játszó camposok, Boya robbantott, átvette a vezetést 1:33:013-mal. Tsolov negyediknek jött be, Inthraphuvasak pedig másodiknak. Közben már a nap is kisütött, így semmi sem veszélyeztette a versenyzőket.

Negyedóra volt hátra, mikor már elkezdődött a szériára jellemző helyezkedés. 10 perccel a vége előtt Charlie Wurz vette át az első helyet, akit Ugochukwu, Giusti, Nael és immár Camara követett. A Camposék az elcsúsztatott taktikájukat úgy nézett ki, hogy nem tudják érvényesíteni, Boya volt az egyetlen, aki élni tudott, mert felugrott az első helyre. Inthraphuvasak a nyolcadik, Tsolov a tizenötödik volt 6 perccel az idő lejárta előtt.

Az utolsó percre fordulva Taponen ugrott fel elsőnek, de mikor Boya újra a pályán volt, elkezdett lila szektorokat dobálni. Azonban a meglepetést Camara szolgáltatta, aki megszerezte a pole pozíciót csendben. Boya lett a második, Taponen a harmadik. A bajnoki esélyes Red Bull-junior páros közül Tramnitz végzett jobb helyen, a tizenhetedik helyen, Tsolov mindössze a huszonegyedik lett.

A végeredmény:

Silló Barnabás

Recent Posts

Rosberg örül, hogy felbosszantotta Verstappent

Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…

12 perc ago

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

10 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

10 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

11 óra ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

12 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

13 óra ago