Irány az F1!

„Fernando Alonso az én hősöm” – Mari Boya, az Aston Martin akadémistája

Mari Boya még nem próbálta magyar ételeket, ellenben kapcsolatban áll Fernando Alonsóval.

Az Aston Martin az utóbbi időben elkezdte kiépíteni az akadémiáját, aminek tagja a korábbi Formula 2-es bajnok Felipe Drugovich, az F1 Academyben versenyző Tina Hausmann. Tavaly csatlakozott hozzájuk az idén is a Formula 2-ben vitézkedő Jak Crawford, akit a Motorsportol.hu-nak sikerült elkapnia egy interjúra, ahogy Mari Boyát is, akit idén vett az alakulat.

Az interjú elején kiemelte, hogy nagyon meleg van, de mint spanyol fiú, ez neki nem okoz gondot. Továbbá, feltűnt a számára, hogy a magyarok mennyire szenvedélyesek:

“A magyar időjárás hasonlít a spanyolra, hasonlóan meleg van. Az is közös a két országban, hogy a város és az étel is nagyon jó. Amikor megérkeztem a reptérre, nagyon szurkolót láttam, látszik mennyire szeretik ezt.”

Miután felemlegette a magyar ételeket adta magát a kérdés, hogy próbálta már a nevezetes finomságokat:

A magyarországi ételek még nem próbáltam, de ahova mentünk eddig, ott csak jó kaják voltak. Többnyire előre elkészített menüket eszünk, amik nagyszerűek voltak. A gulyáslevest sem nem próbáltam még, nem igazán akartam most kísérletezni.” 

Egy kis magyarázás után több, magyar étel felsorolás után, a pálinkára is kitért:

“Nem… Nem, azt nem akarom kipróbálni!” (nevet)

Egy kis gasztronómiai perc után kitért a mostani fordulóra, ahol komoly terveket szőtt ki:

“Még lehetséges, hogy megnyerjem a bajnokságot, azonban nem csak erre gondolok. Most a Magyar Nagydíjra fókuszálok, aztán meglátjuk mi lesz. Azt hiszem a Hungaroring jó pálya lesz nekem. Igaz, ez egy nagyon technikás pálya, főként a második szektor, ahol sok lassú kanyar található, ahol nem megyünk túl gyorsan.”

Az Aston Martin akadémista elárulta, tudja, hogy átalakult a pálya kinézete, de ő ebből semmit sem érzékel:

“Én ebből nem sokat látok, de a pályán akad néhány átalakítás, ami fontos. Néhány bukótérben kisebb a terület, így könnyebb hibázni, ez mindenki számára nehéz lesz.”

Felmerülhet, mint Aston Martin alkalmazott tud-e beszélni Fernando Alonsóval. Erre azt felelte igen, de nem beszélnek nap mint nap:

“Sikerült vele kiépítenem a kapcsolatot, szoktunk beszélni, ez egy megtiszteltetés, mivel ő az én hősöm.”

Silló Barnabás

Recent Posts

Ez az akadálya annak, hogy Vettel visszatérjen a Red Bull-ba

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elutasította azokat a spekulációkat, miszerint Sebastian Vettel a közeljövőben…

1 óra ago

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

14 óra ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

14 óra ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

15 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

16 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

17 óra ago