F1 Academy

Nemzetisége miatt utasíthatott el egy versenyzőnőt az F1 Academy?

Peter Aleshin, az orosz motorsport egyik kiemelkedő alakja arról számolt be, hogy meglátása szerint új fordulatot vett a Forma-1 orosz versenyzőkkel szembeni hozzáállása körüli vita.

Miután Nikita Mazepint és szponzorát, az Uralkalit elküldték az F1-es Haas csapatból az orosz-ukrán konfliktus miatt, az FIA szigorú feltételeket vezetett be az orosz versenyzőkkel szemben, Tette ezt sok más globális szankció mellett, jelezvén, hogy elutasítják Oroszország magatartását.

Most Aleshin, az SMP Racing orosz versenyzőfejlesztési program korábbi vezetője azt állítja, hogy az F1 döntéshozatala ismét ellehetetlenített egy orosz tehetséget. Ezúttal a 17 éves női versenyzőt, Victoria Blokhinát. Elmondása szerint Blokhina felkészültsége teljes mértékben lehetővé tenné, hogy a kizárólag nőkből álló F1 Academy bajnokságban induljon, a lány jelentkezését elutasították. Aleshin miatt politikai okokból.

„Vikát nem vették fel az F1 Academy-be” – árulta el Aleshin a Championat orosz portálnak.

„Ez tiszta politika volt. Semmi sem működött, bármennyire is próbálkoztam.”

Az eset kérdéseket vet fel az F1 Academy kiválasztási folyamatának igazságosságával és befogadó jellegével kapcsolatban. Főleg annak fényében, hogy a Forma-1 a női bajnokság létrehozásával – elmondásuk szerint – igyekeznek diverzifikálni és támogatni a feltörekvő tehetségeket.

Blokhina tavaly a 35. helyen végzett az olasz F4-es bajnokságban. Ez jobb eredmény, mint amit Tina Hausmann és Bianca Bustamante* ért el ugyanabban a bajnokságban, ám utóbbi kettő lehetőséget kap idén az F1 Academy-ben.

*Bustamante csak három versenyen indult tavaly az olasz F4-ben.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

43 másodperc ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

2 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

12 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

13 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

14 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

16 óra ago