Fotó: F1 Academy
Az F1 Academy nevű női bajnokság első 2024-es versenyét a Mercedes csapat által támogatott francia, Doriane Pin nyerte.
A bajnokság második szezonjának első pole pozíciójátPin szerezte meg a PREMA csapattal. Az első versenyen, pénteken Abbi Pulling (Alpine, Rodin) indulhatott még az első rajtsorból, míg a második sort Maya Weug (Ferrari, PREMA) és Nerea Martí (Campos) foglalták el.
A 30 perces Szaúd-arábiai verseny rajtja után nem változott a sorrend az élen. Weug hamarosan már előzési lehetőséget keresett, míg Bianca Bustamante (McLaren, PREMA) defektről számolt be rádión. A második kör végén be is hívták a boxba rádión, ám végül a pályán maradt.
Pin előnye ekkor már 1,5 mp volt Pulling előtt.
A harmadik körben Amna Al Qubaisi (RB, MP Motorsport) és a szabadkártyás Reema Juffali ütköztek össze. A törmelékek miatt a biztonsági autó is pályára érkezett. Al Qubaisinak fel is kellett adnia a versenyt. A Safety Car távozása után az élenhaladók sorrendje továbbra sem változott, ám Martít támadni kezdte Lola Lovinfosse (Rodin Motorsport).
Jessica Edgar (Rodin Motorsport) azonban kétséget kizáróan jobb hátsó defektet kapott egy hármas csata után, így a boxba kényszerült kerékcserére és a mezőny végére csúszott vissza.
Látványosabb csaták a mezőny végén alakultak ki. Juffali megelőzte a Red Bull (az energiaital) által támogatott Emely de Heust. Előttük pedig Carrie Schreiner (Sauber, Campos) kergette Hamda Al Qubaisit (Red Bull Racing, MP Motorsport).
Az utolsó előtti (11.) Lia Block (Williams, ART) forgott meg, és csúszott ezzel vissza a 15. helyre, majd feladni kényszerült a versenyt.
Utána Lovinfosse próbálta előzni Martít, de hátulról nekiment, így utóbbi kicsúszott és kiesett a versenyből, és Lovinfosse is a bukótérbe került, de vissza tudott térni a pályára. A helyzet Chloe Chambersnek (Haas, Campos) kedvezett, aki ezt kihasználta és feljött a negyedik helyre.
A versenyt 0,8 másodperces előnnyel Pin nyerte, Pulling és Weug előtt.
A hétvége második versenyére szombaton kerül majd sor.
Végeredmény hamarosan…
A Superbike-világbajnokság Superpole-ja igazi tűzijátékot hozott. Razgatlıoğlu végül megszerezte a pole pozíciót, de nem volt…
Izgalmas időmérőt láthattunk a MotoGP mezőnyétől, ahol a vizes pályán Marc Márquez dominált, ám Zarco…
A MotoGP éllovasa, Marc Márquez a hétvégén a Sachsenringen tehet tanúbizonyságot verhetetlenségéről. Stefan Bradl szerint…
Lewis Hamilton behúzta a féket az F1-film folytatására – legalábbis a közeljövőben –, miután a…
Francesco Bagnaia elárulta, hogy bocsánatot kért a csapatától, amiért változtatásokat akar eszközölni. A szezon első…
Günther Steiner elmondta véleményét Christian Horner kirúgásáról. A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Günther Steiner a Red…