F1 Academy

Az Alpine versenyzője, Abbi Pulling újabb győzelmet könyvelhet el!

A női F1 Academy bajnokság is Spanyolországba érkezett. A lányok harmadik versenyhétvégéje ez a szezonban.

A szombati versenyen a bajnokság éllovasa, az Alpine F1-es csapata által támogatott Abbi Pulling foglalhatta el az első rajtkockát, míg mellőle Chloe Chambers (Haas) indulhatott, mögöttük pedig Nerea Marti és Doriane Pin (Mercedes) sorakozott fel.

Pin beragadt a rajtnál, míg Marti Chambers elé került, Pulling azonban megtartotta a vezetést. Jess Edgar pedig 5 másodperces büntetést kapott hibás rajt miatt.

Az első körben máris történt egy incidens, ami biztonsági autós beavatkozást igényelt, miután Maya Weug (Ferrari) és Amna Al Qubaisi (RB) összeütköztek és a kavicságyban kötöttek ki.

A 16 körös verseny 7. körében folytatódhatott az éles verseny. Tina Hausmann (Aston Martin) jött lendületbe és próbálta megelőzni Emely de Heust a 7. helyért, hamarosan azonban hátrafelé is figyelnie kellett, mert érkezett Lia Block (Williams). Block mögött pedig Lola Lovinfosse és Pin küzdöttek az utolsó (10.) pontszerző helyért.

Pin vérszemet kapott, miután megelőzte Lovinfossét, és levadászta Blockot, majd célba vette Hausmannt. A 14. körben szinte már fej-fej mellett fordultak a kanyarokban és Pin végül sikerre vitte az előzést.

A versenyt végül közel 5 másodperces előnnyel nyerte Pulling, vele pedig Marti és Chambers állhattak még dobogóra.

Végeredmény:

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

1 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

3 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

13 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

14 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

15 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

17 óra ago