F2

Vesti előbb nyert, majd kiesett Silverstone-ban

A bajnokságot vezető Frederik Vesti végig vezetett a vizes silverstone-i, szombati sprintversenyen, és megszerezte harmadik győzelmét a 2023-as F2-es szezonban. 13 másodperccel előzte meg Théo Pourchaire-t, míg a harmadik helyen Jack Doohan ért célba.

A fordított rajtrács miatt pole pozícióból induló Vesti hamar elhúzott Isack Hadjar, Théo Pourchaire és Oliver Bearman előtt.

Hátrébb Brad Benavides megpördült, miután Clément Novalakkal összeértek, miközben megpróbálták kikerülni a lassuló Ayumu Iwasát. A Trident pilótája később öt másodperces időbüntetést kapott az ütközés okozásáért, a Safety Car viszont kör végén bevetésre került.

Miután a Safety Car a 3. kör végén távozott, Vesti ismét elkezdte növelni előnyét az élen. Csapattársa, Bearman egy kör alatt két autót is megelőzött, és már a második helyre hajtott. Erőfeszítései szonban a 6. körben meghiúsultak, miután megpördült, és Hadjar ismét el tudott menni mellette. Pourchaire is kihasználta a helyzetet, aki egy körrel később ugyanebben a kanyarban szerezte vissza a harmadik helyet.

Elöl Pourchaire kihasználta a jobb tapadást és a 12. körben átvette a második helyet Hadjartól, majd megpróbálta csökkenteni 8,1 másodperces lemaradását Vestihez képest.

Bearmant elkezdett közeledni Hadjarhoz, aki lemaradt Pourchaire-től. A 15. körben a Copse-nál Bearman a harmadik helyre lépett előre, majd egy körrel később már Doohan követte őt.

Doohan és Bearman a 17. körben folytatta a csatát. Bearman próbálta megtartani a helyét, miután Dooha

Végül Vesti 13,4 másodperces előnnyel győzött. Pourchaire-nek be kellett érnie a második hellyel, Doohan pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A szombati sprintverseny végeredménye:
# Versenyző Csapat Diff.
1 Frederik Vesti Prema Powerteam
2 Theo Pourchaire ART Grand Prix 13.432
3 Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 19.422
4 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 25.610
5 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 30.517
6 Oliver Bearman Prema Powerteam 30.863
7 Victor Martins ART Grand Prix 31.345
8 Arthur Leclerc DAMS 31.633
9 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 32.452
10 Zane Maloney Rodin Carlin 38.554
11 Jehan Daruvala MP Motorsport 39.880
12 Dennis Hauger MP Motorsport 40.251
13 Kush Maini Campos Racing 44.116
14 Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 44.706
15 Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 45.269
16 Roman Staněk Trident 48.241
17 Clement Novalak Trident 51.066
18 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing 52.808
19 Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 1:07.916
20 Ralph Boschung Campos Racing 1:14.160
21 Ayumu Iwasa DAMS 1 kör
Brad Benavides PHM Racing by Charouz

Victor Martins úgy nyerte meg a silverstone-i F2-es főversenyt, hogy a futam során öt másodperces időbüntetéssel is sújtották. a harmadik biztonsági autós újraindítást követően végül hét másodperces előnyre tett szert, és megszerezte első F2-es győzelmét.

Ayumu Iwasa a harmadik helyről rajtolva megelőzte a pole pozíciót elfoglaló Martins-t.
Eközben a második helyről induló Kush Maini beragadt a rajtnál, így Oliver Bearman feljött a harmadik helyre, Enzo Fittipaldi pedig Jack Doohan mellett ugrott fel a negyedik helyre.

Martins-nak már 4,5 másodperces előnye volt, mielőtt a 7. körben megérkezett az első Safety Car, miután Amaury Cordeel megpördült Stowe-ban. Az ART pilótája és az első hat lágy gumikon versenyző megragadta az alkalmat, hogy megejtsék a kötelező megállásokat. Hadjar átvette a vezetést, mögötte  Arthur Leclerc haladt. Martins korábbo előnye pedig lehetővé tette számára, hogy a harmadik helyre érkezzen vissza.

A verseny a 11. körben folytatódott, ám a hátsóbb mezőnyben a bajnokság éllovasa, Frederik Vesti balesetbe keveredett. Dennis Hauger lökte meg hátulról, és az ütközés következtében Roman Stanek Tridentjébe csúszott, ami ismét a Safety Car bevetését eredményezte. A dánnak sikerült visszajutnia a boxba, de a felfüggesztés sérülése miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

A 17. körben Martins öt másodperces időbüntetést kapott a pálya elhagyása és előnyszerzés miatt, éppen akkor, amikor a Safety Car harmadszor is megjelent a nap folyamán. Maini megpróbált utat találni Bearman mellett, de ütközött az előtte haladó Campos Racinges csapattársával, Boschunggal, és a páros megpördült.

A helyzetet kihasználva többen kereket cseréltek, így Martins ismét az élre állt Maloney és Pourchaire előtt.

A 19. körben folytatódott a verseny.

Martins rendre gyorsabb köröket futott, mint az őt üldöző Maloney, és előnyét az öt másodperces időbüntetés fölé növelte, így biztosítva a győzelmet.

Martins tehát nyert, Maloney és Pourchaire előtt.

A vasárnapi főverseny végeredménye:
# Versenyző Csapat Diff.
1 Victor Martins ART Grand Prix
2 Zane Maloney Rodin Carlin 2.051
3 Theo Pourchaire ART Grand Prix 4.749
4 Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 6.637
5 Ayumu Iwasa DAMS 12.611
6 Oliver Bearman Prema Powerteam 18.225
7 Jehan Daruvala MP Motorsport 18.933
8 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 18.963
9 Arthur Leclerc DAMS 24.155
10 Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 24.543
11 Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 27.958
12 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 29.777
13 Clement Novalak Trident 30.610
14 Brad Benavides PHM Racing by Charouz 30.973
15 Dennis Hauger MP Motorsport 32.920
16 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 34.573
17 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing 34.629
Kush Maini Campos Racing
Ralph Boschung Campos Racing
Frederik Vesti Prema Powerteam
Roman Staněk Trident
Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Hivatalos: A Ducati és a BMW lassabb lesz Assentől kezdve

A FIM első alkalommal aktiválta az új, üzemanyag-áramláson alapuló teljesítménykiegyenlítő rendszert, és az első két…

16 perc ago

Kiderült, mi okozta a Red Bull lámpájának a meghibásodását

Christian Horner elárulta, hogy miért romlott el a boxutcai jelzőlámpa Red Bull garázsánál, a Bahreini…

1 óra ago

Colapinto megsértett egy nemzetet, de bocsánatot kért

Franco Colapinto bocsánatot kért Uruguaytól. Az argentin egy podcastban "vicces" jellemzést adott a dél-amerikai országról, amelyekkel…

2 óra ago

Repkedtek a 46-osok a 16-oson belül San Siróban szombaton – avagy Rossi-mezben tarolt az Inter

Az FC Internazionale Milano és a Nike örömmel jelentett be új és kivételes együttműködését a…

4 óra ago

Ha az F1 nem áll meg, akkor a kvízsorozat sem! Itt az 5. forduló!

Robog tovább a Forma-1 mezőnye, és a tripla hétvége harmadik állomása következik, a Szaúd-arábiai Nagydíj.…

6 óra ago

Ami Piastrinak áldás, az Norrisnak átok: ,,Jól fejlesztett a csapat!”

Oscar Piastri szerint nagyszerű fejlesztéseket kapott az MCL39, ám a csapattársa küszködik az új iránnyal.…

16 óra ago