Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas F1 Team
Sokakat meglepve remek teljesítményt nyújtott F1-es bemutatkozásán a Ferrari junior pilótája. A brit Oliver Bearmann a mexikói első szabadedzésen vezethette a Haast.
Az F2-es pilóta a beugrók közül a legjobb helyen végzett, de többek között Fernando Alonsot is maga mögé utasította a 60 perc végén. A 18 éves pilótától pedig a Haas is elvolt ájulva.
A remek bemutatkozás pedig egyből fel is hozta azt az opciót, hogy akár esélye is lehet már jövőre egy állandó F1-es ülésnek, amit a Ferraris támogatás is elősegíthet.
Jelenleg már csak egy szabad hely van 2024-re, a Williamsnél Logan Sargeant jövője bizonytalan, és hiába a Mercedes motor az autóban, a Williams már többször is alkalmazott más motorgyártó versenyzőjét, így ez nem lenne irreális váltás.
A Prema versenyzője a szezonzáró előtt hatodik helyen áll a pontversenyben. Ám a jövő évi F1-es lehetőségéivel kapcsolatban nagyon gyorsan pontot tett az ügy végére:
„Jövőre nem leszek a Forma-1-ben, ismételten az F2-ben fogok versenyezni, ez teljesen biztos. A második évem lesz a Formula 2-ben, úgyhogy a célom az, hogy megnyerjem. Remélhetőleg elég munkát tudok végezni ahhoz, hogy egy nap újra ebben a paddockban lehessek. A Forma-1 a következő lépés számomra, de ez jóval nehezebb lesz, mint a korábbiak.” – jelentette ki a britek tehetsége.
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…
George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…