F2

F2: Szombaton az Aston Marin, vasárnap a McLaren ifjonca állt a dobogó csúcsára

 

A Formula 2 imolai hétvégéjén Jak Crawford és Alexander Dunne diadalmaskodtak.

Jak Crawford a második helyről indulva megnyerte első versenyét a 2025-ös szezonban. A DAMS Lucas Oil pilótája rögtön az élre tört, és ott is maradt. Mögötte a Campos Racing versenyzője, Arvid Lindblad és a Hitech TGR pilótája, Luke Browning végzett.

A pole pozícióból induló Ritomo Miyata a rajtot követően a 2-es kanyarhoz érve elvesztette a vezetést Crawforddal szemben. Lindblad a rajtrács ötödik helyéről a harmadikra lépett előre, Browning és Victor Martins elé.

A 4. körre Crawfordnak sikerült kikerülnie a DRS tartományon kívülre kerülnie Miyata előtt.
Browningnak sikerült elszakadnia Martins-tól, így Miyata a mögötte lévő brit duót hagyta maga mögött a második helyért folytatott küzdelemben, Crawford pedig a 10. körre egy másodperc fölé növelte előnyét.

Lindblad a 11. körben megpróbált a 2-es kanyarban belülre kerülni, de Miyata jól védekezett, így megtartotta második helyét. Egy körrel később a Red Bull Junior Team versenyzője sikerrel előzött.

A 13. körben Miyatának Browninggal szemben kellett védekeznie, hogy megőrizze harmadik helyét.

Browning végül a 14. körben, a második kanyarban előzte Miyatát. Egy körrel később Martins is túljutott Miyatán. Később aztán Alexander Dunne is Miyata elé került.

Leonardo Fornarolinak a hetedik helyet kellett megvédenie az Invicta Racing csapattársától, Stanek-től a 2-es kanyarban, mivel a cseh pilóta hat körrel a vége előtt nyomást gyakorolt rá.

A 25 körös verseny 22. körében Dunne-nak sikerült egy másodpercen belülre kerülnie Martins-hez képest, aki viszont Browningot támadta az utolsó dobogós helyért folytatott harcban.

Végül Crawford nyert, Lindblad és Browning előtt.


Alexander Dunne lenyűgöző formában volt az F2 vasárnapi főversenyén és megszerezte második futamgyőzelmét a 2025-ös szezonban.

A McLaren fejlesztőpilótája az ötödik helyről indult, és a verseny során több fontos előzést is végrehajtott a győzelem érdekében. A Hitech TGR versenyzői, Luke Browning és Dino Beganovic egészítették ki a dobogós helyezéseket.

A második rajtkockát elfoglaló Sebastián Montoya a rajtrácson ragadt a felvezető kör kezdetén. Ez azt jelentette, hogy a második hely végül üresen maradt, Montoya pedig kénytelen volt a boxutcából indulni.

Beganovic remekül rajtolt, de Leonardo Fornaroli a második helyre jött fel, mivel Victor Martins is a rajtrácson ragadt. Arvid Lindblad is hasznot húzott ebből, és a Rodin pilótája mögött rajtoló Dunne előtt a harmadik helyre került.

A DRS aktiválásával az első három összetárt, és a 6. körre Beganovic, Fornaroli és Lindblad között kevesebb mint egy másodperc volt a különbség.

Az első négy helyezett a 7. körbe érve az első adandó alkalommal felszerelte a lágy gumikat. Fornaroli a boxkiállásnál vesztett, és a kvartett hátsó részébe esett vissza, míg Dunne két helyet nyert, és Beganovic mögé jött vissza.

Jak Crawford és Luke Browning a következő körben válaszolt, cserélt kereket. A brit megelőzte a DAMS Lucas Oil pilótáját, így az élre állt.

A Hitech TGR pilótája a tényleges verseny vezetésével tért vissza a pályára, közvetlenül csapattársa, Beganovic előtt, akinek Dunne volt a sarkában. A svéd megpróbálta megkerülni Browningot kívülről a Tosa-ban, de a kanyar kijáratánál elfogyott a helye, Dunne pedig egy pozíciót előrébb lépett.

A 9. körben a DRS-sel Dunne a 2. kanyarban megindult, és az első sikánban Browningot megelőzve átvette a tényleges vezetést a versenyben.

A korai boxkiállások okán az első helyet Josep María Martí vette át, aki az alternatív stratégián az AIX Racing versenyzőjével, Joshua Duerksennel küzdött az élen.

A 14. körben Duerksen kívülről megkerülte a spanyolt, és átvette a vezetést, közvetlenül a Safety Car bevetése előtt. Rafael Villagómez a 4-es kanyarban ragadt, miután megsérült a Sami Meguetounif-fal folytatott csatában.

Gabriele Minì és John Bennett megragadta az alkalmat, hogy elvégezze a kötelező kiállást, és a Pirelli szuperlágy gumijaira váltson. A PREMA versenyzője Lindblad előtt a 11. helyen tért vissza, Bennett pedig közvetlenül Crawford mögött a 15. helyen állt be a sorba.

A Safety Car a 19. körbe érve távozott, és Duerksen megtartotta vezető helyét. Mögöttük Dunne azonnal megindult, hogy megelőzze a még a boxban nem járt boly első tagját, Max Esterson-t.

Browning megelőzte Piratellát, de Dunne a Variante Altában megelőzte csapattársát, Amaury Cordeelt.

A 24. körben Dunne a belső íven megelőzte Miyatát a Tosa-ban. Majd a 25. körben újabb pozíciót szerzett, és az első sikánban Roman Staneket megelőzve feljött a harmadik helyre.

A Rodin pilótája aztán a 26. körben ugyanezzel a mozdulattal a Tosa-nál letudta Martit, hogy átvegye a második helyet, és gyorsan felzárkózott a versenyben vezető Duerksenre.

A 27. körben a DRS-t kihasználva átvette a vezetést, miközben Browning még mindig az ötödik helyen haladt azok mögött, akik még nem jártak kerékcserén.

Browning a 29. körben a 2. kanyarban Stanek megelőzésével feljött a negyedik helyre, csapattársa, Beganovic pedig, ugyanott megelőzte Cordeelt. Lindblad ki tudta használni a Rodin pilótájának hibáját a Tosa-nál, hogy a kör későbbi szakaszában a hetedik helyre kerüljön.

Duerksen a 30. körben kiállt a boxba, Browning pedig az első sikánnál megelőzte Martit, és feljött a második helyre, de Dunne előnye már öt másodperc volt.

Az ír versenyzőtől ekkor már nem lehetett elvenni a győzetlmet. Több mint hat másodperccel nyert Browning és Beganovic előtt.

Silló Barnabás

Recent Posts

Kimi után Räikkönen is kell Toto Wolffnak?

A Mercedes és csapatfőnöke, Toto Wolff mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségek felkutatására. Ezt…

10 óra ago

Kuvaiti befektetővel, 12. csapatként visszatérhet az F1-be egy egykori csapatnév

Új befektetői háttérrel ismét megjelenhet a Caterham neve a Forma-1-ben. A 24 éves kuvaiti üzletember,…

12 óra ago

A MotoGP-ben ezért az impozáns trófeáért küzdenek a Balaton Park Circuiten

33 év kihagyás után ismét Magyarországon versenyeznek a világ leggyorsabb motorosai. A visszatérést és a…

13 óra ago

Eseménydús futammal avatták fel a Balaton Parkot, ahol magabiztos Márquez győzelem született

A történelmi versenyen végül nem volt meglepetés. Kissé felhős idő fogadta a sprintfutamot, ahol először…

14 óra ago

Kiderült, hogy Norris, vagy Piastri oldalán áll-e Ecclestone, az idei világbajnoki harcban

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri nyomába eredt, miközben a McLaren visszatér és viharos gyorsasággal hódítja…

15 óra ago

Most akkor köszönetet mondott, vagy beszólt Kimi Räikkönen az F1-nek?

Már több, mint egy hónapja, hogy – mint minden évben – idén is megrendezték a…

16 óra ago