F3

Egy újonc, és a Williams juniorja nyerte az idei első F3-as versenyeket!

A Prema újonca, Arvid Lindblad a negyedik helyről indulva szerezte meg a győzelmet a 2024-es szezon első F3-as sprintversenyén, pénteken.

A pole-ból induló van Hoepen az első kanyarhoz érve védekezett a csapattárs Nikola Tsolovval szemben, de a bolgár átvette a vezetést.

Hátrébb Dino Beganovic autója megsérült, miután az 1-es kanyarban összeütközött a Trident versenyzőjével, Santiago Ramosszal. A mexikói a mezőny végére esett vissza, Beganovic pedig később 10 másodperces időbüntetést kapott az incidensért.

Van Hoepen a DRS segítségével próbálta visszaszerezni az első helyet, oda-vissza cserélgették a pozíciókat Tsolovval. Ez lehetővé tette Max Esterson számára, hogy a harmadik helyre zárkózzon fel.

Luke Browning szerencsétlenségére, mikor megszerezte a hetedik helyet, a manővert a pályán kívül fejezte be, így 10 másodperces időbüntetést kapott pályaelhagyásért és jogtalan előnyszerzésért.

Az élmezőnyben öt autó küzdelme alakult ki, amikor Lindblad és Fornaroli felzárkózott Estersonhoz. Előbbi a 9. körben a harmadik helyre lépett előre.

A verseny feléhez érve van Hoepen visszavette a vezetést Tsolovtól. A bolgár azonban ismét visszavágott, és a 8-as kanyarban újra megelőzte csapattársát.

A 13. körben, miután Lindblad több körön keresztül szorosan követte, van Hoepen kiszélesítette a pályát, így Lindbald át tudta venni tőle a második helyet, és itt nem állt le. A 15. körben egy DRS-előzéssel az első kanyarban átvette a vezetést is, bár Tsolov ezúttal sem hagyta magát, azonban azonnal visszaszerezte a pozíciót. Egy körrel később Lindbald újra próbálkozott, sikerrel is járt, és ezúttal magánál is tartotta az első helyet.

Tsolov azonban nem tudta megtartani a második helyet, azt van Hoepen vette át tőle, ő pedig a dobogóról is lecsúszott végül.

Lindblad végül 2024-es F3-as szezon első futamgyőzelmét szerezte meg a PREMA számára, a 2024-es rajtrács legfiatalabb (16 éves) versenyzőjeként. Van Hoepen szintén a debütálásakor szerzett dobogót az ART számára, míg Fornaroli a harmadik helyen zárta a dobogót a Trident számára.

(A főverseny beszámolója az alábbi kép után következik!)

Az év első F3-as főversenyét Luke Browning (nyitóképen) nyerte meg, miután már a rajtnál átvette a vezetést.

Dino Beganovic nagyon gyenge rajtot vett a pole-ból, lassan indult el, ami lehetővé tette Browning számára, hogy az élre törjön. Beganovic feltartotta a mögötte haladó Gabriele Minìt is, így Meguetounif fel tudott kapaszkodni a második helyre. Tramnitz eközben a hetedik rajtkockából a harmadik helyre lépett előre.

Minì rossz rajtja azt is lehetővé tette Mansell és Santiago Ramos a negyedik és az ötödik helyre jöjjenek fel az első körben. Mansell később megelőzte Tramnitzot, hogy átvegye a harmadik pozíciót. Majd így tett Meguetounif ellen is, és átvette a második pozíciót.

A mögötte zajló küzdelem lehetővé tette Browning számára, hogy előnyét 1,2 másodpercre növelje a verseny egyharmadnál, bár ez az előny fél másodpercre csökkent, miután Mansell alkalmazni tudta a DRS-t mögötte. Browning azonban maga mögött tudta tartani riválisát.
Tíz körrel a vége előtt az első nyolc versenyző öt másodpercen belül volt és mindegyikük DRS-távolságon belül volt az előtte lévőhöz képest.

Meguetounif közel került Mansellhez, de a 10-es kanyarban kiszélesítette a pályát, így Tramnitz öt körrel a vége előtt felzárkózott rá, majd át is vette tőle a harmadik helyet.Miután a verseny nagy részében védekezett, Browning az utolsó

körökben elkezdte növelni a tempóját, hogy lassan, de biztosan növelje előnyét Mansell előtt, körönként néhány tizeddel. Az ART versenyzője egy másodpercen belül maradt ugyan, de nem tudta elvenni a Williams Academy versenyzőjétől a futamgyőzelmet.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

„Fernando Alonso az én hősöm” – Mari Boya, az Aston Martin akadémistája

Mari Boya még nem próbálta magyar ételeket, ellenben kapcsolatban áll Fernando Alonsóval. Az Aston Martin…

2 óra ago

Hamilton masszív önsajnálatba kezdett: „Haszontalan vagyok”

Lewis Hamilton teljesen megtörve nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérője után, miután újabb gyenge teljesítményt nyújtott…

12 óra ago

Hadjar bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

A Racing Bulls tehetséges újonca, Isack Hadjar hivatalosan bejelentette, hogy stratégiai partnerségre lépett a 22…

13 óra ago

A Mobil 1 bemutatja a Porsche Penske Motorsport négyrészes dokumentumfilm-sorozatát

A Mobil 1 elindított egy új, négyrészes online mini dokumentumfilm-sorozatot, amely eddig soha nem látott…

14 óra ago

Leclerc-é a magyar pole, miközben Hamilton a Q2-ben, csalódottan kiesett

Felemás kvalifikációt futott a Ferrari: Leclerc váratlan pole-t hozott, míg Hamilton tovább küszködik. A Magyar…

14 óra ago

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

16 óra ago