F3

F3: Két Alpine-versenyző diadalmaskodott Monacóban!

Az ART Grand Prix versenyzője, Nikola Tsolov megszerezte első győzelmét a Formula 3-ban, amikor megnyerte monacói sprintfutamot.

Az MP Motorsport versenyzője, Tim Tramnitz a második helyen végzett, míg a harmadik helyen Tsolov csapattársa, Laurens van Hoepen végzett.

A fordított rajtrács okán a pole-ból induló Tsolov a rajtnál megtartotta a vezetést, ám Tramnitz megelőzte van Hoepen ART-jét, és átvette a második helyet.

Hátrébb Christian Mansell és Arvid Lindblad összeért, ami mindkettőjüket a falba terelte. Ütközésük után Joshua Dufek, Alex Dunne, és Cian Shields nem tudták elkerülni az ütközést. Így még az első kör befejezése előtt érkezett a pályára a Safety Car, de mivel öt autót kellett eltávolítani, hamar piros zászlós megszakítás következett.

A verseny a 4. körben, gördülő rajttal folytatódott és Tsolov kényelmesen megtartotta előnyét Tramnitz és Van Hoepen előtt. A negyedik helyen Noel León haladt, mögötte pedig Joseph Loake.

Féltávnál a különbség már 2,5 másodpercre nőtt az éllovas előnye.

A 13. körben Kacper Sztuka ütközött Sophia Flörsch-sel, ami után defektet kapott és az 1-es kanyar belső oldalán állt meg. Így ismét előkerült a Safety Car.

A verseny a 16. körben folytatódott, és Tsolov ismét jelentős előnyre tett szert.

A 20. kör elején már 3,5 másodpercre nőtt a különbség Tramnitz előtt, aki mögött Hoepen és León küzdött a harmadik dobogós helyért.
Tsolov végül több mint négy másodperccel nyert, miközben Tramnitz ellenállt a hátulról érkező nyomásnak, így a második helyet szerezte meg az MP-nek, és az év harmadik dobogós helyezését. Van Hoepen maga mögött tudta tartani Leónt és megtartotta a 3. helyet. Ezzel megszerezte idei harmadik dobogós helyezését is.

——-

A Formula 3-as drámai monacói főversenyén a PREMA Racing versenyzője, Gabriele Minì aratott rajt-cél győzelmet.

Minì jó rajtot vett, és az 1-es kanyarba érve megtartotta előnyét Mansell előtt, miközben Browning a harmadik pozícióban követte a párost.

Még az első körben a Jenzer Motorsport versenyzője, Charlie Wurz a Portier-nél a védőkorlátban végezte, miután a Rodin Motorsport versenyzőjével, Piotr Wisnickivel ütközött. Emiatt pályára hajtott a Safety Car. A lengyel versenyző később 10 másodperces időbüntetést kapott az incidensért.

A verseny a 3. körbe érve újraindult, és Minì megtartotta vezetését az üldözőkkel szemben, de Mansell a nyomában volt.

10 körrel a végére Minì leszakította magáról Mansellt, és több mint egy másodperces előnyre tett szert.

20. körben az 5-ös kanyarban három autó ütközött: Noel León, Nikola Tsolov és Sami Meguetounif. A Trident pilótája kiesett a versenyből, a másik páros visszaállt, de csak a Safety Car bevetése után.

Tsolov belülről próbált előzni, de a VAR pilótája megpördült, Meguetounif pedig nem tudott kitérni. Tsolov 10 másodperces időbüntetést kapott az incidensért.

A Safety Car-t a 23. körre távozott, Minì pedig jól kezelte a helyzetet, így Mansell mögötte maradt.

Van Hoepen egy Rodinnal csatázott, de a korlátnak csúszott, így harmadjára is érkezett a Safety Car.

Miután a védőkorlátot helyrehozták, az utolsó körre még elengedte a mezőnyt a biztonsági autó.

Minì továbbra is visszaverte Mansell próbálkozását, és ezzel megszerezte első győzelmét a szezonban. Mansell második lett, Browning pedig a harmadik helyen végzett.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Apja korábbi világbajnok F1-es ellenfele menedzseli tovább Sebastian Montoya-t

Fernando Alonso a Forma-1-ben Juan Pablo Montoya ellen versenyzett, most pedig a fia, Sebastián Montoya…

3 óra ago

Vad teória kapott szárnyra arról, hogy ki lehet Verstappen következő csapattársa

Továbbra is csak egyversenyzős csapatként működik a Red Bull, hiszen amíg Verstappen harcban van a…

4 óra ago

Piastri az élen, pedig driftelt is, Bearman pörög, Stroll dühöng

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj második szabadedzésén ismét a McLaren zárt az élen, ám ezúttal nem…

5 óra ago

A Renault vezérigazgatója ismét nyomatékosította a csapatuk szándékát

A Renault vezérigazgatója, Luca de Meo újra kijelentette, hogy az Alpine Forma-1-es csapata biztonságban van…

7 óra ago

Norris formában maradt: Ő az első a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén

Lendületben maradt a győzelme után Lando Norris: ő nyitotta az élen a Spanyol Nagydíj hétvégéjét.…

8 óra ago

Ezen titkos záradék miatt lesz kénytelen Verstappen maradni jövőre is a Red Bullnál?

Max Verstappen közvetlen jövője a Red Bullnál egyre biztosabbá válik, mivel egy kulcsfontosságú szerződéses záradék…

9 óra ago