F3

F3: Ramos és Câmara diadalmaskodtak Melbourne-ben, miközben a főversenyt idő előtt lefújták

Santiago Ramos, a Van Amersfoort Racing pilótája megszerezte első FIA Formula 3-as győzelmét a melbourne-i sprintfutamon, maga mögött tartva a Hitech TGR versenyzőjét, Martinius Stenshorne-t. A Rodin Motorsport újonca, Roman Bilinski is remekelt, és rögtön az első versenyén dobogós helyezést szerzett.

Ramos jól kapta el a rajtot, míg Bilinski az első kanyarban visszaesett Stenshorne mögé, de egy agresszív manőverrel a 4-es kanyarban visszavette a pozícióját. Ez lehetőséget adott a Campos Racing pilótájának, Tasanapol Inthraphuvasaknak is az előrelépésre.

Bilinski hamarosan megelőzte Matías Zagazetát a 9-es kanyarban, de ekkor Inthraphuvasak is támadásba lendült, és kívülről előzte meg a perui versenyzőt. Stenshorne azonban nem hagyta annyiban, és a 11-es kanyarban mindkettejük elé került.

A második kör elején virtuális biztonsági autós fázis következett Charlie Wurz műszaki hiba miatt való megállása után.

A 3. körben újraindult a verseny, ekkor Tim Tramnitz kihasználta az előtte zajló csatákat, és egy látványos előzéssel feljött az ötödik helyre. Nem sokkal később azonban Safety Car fázis következett: Rafael Câmara és Laurens van Hoepen a kavicságyba csúsztak a 12-es kanyarban, miután ütköztek James Whartonnal, aki  szintén kiállni kényszerült.

A verseny a 9. körben folytatódott, Ramos tartotta az első helyet, mögötte Stenshorne, Bilinski, Zagazeta és Inthraphuvasak haladtak. A Hitech pilóta a 13. körben közel került Ramoshoz, de nem tudott elég helyet találni az előzéshez.

A 15. körben Inthraphuvasak megelőzte Zagazetát az első kanyarban, de a harcuk miatt az első három versenyző ellépett tőlük.

Öt körrel a vége előtt újabb Safety Car fázis következett, miután Bruno Del Pino és Javier Sagrera ütközött a 6-os kanyarban, és mindketten a kavicságyban ragadtak. A mentési munkálatok miatt a versenyt már nem indították újra, így Ramos megtarthatta az első helyet, és megszerezte első F3-as győzelmét.

Végeredmény:

  1. Santiago Ramos
  2. Martinius Stenshorne
  3. Roman Bilinski
  4. Tasanapol Inthraphuvasak
  5. Matías Zagazeta
  6. Nikita Bedrin
  7. Théophile Nael
  8. Nikola Tsolov
  9. Callum Voisin
  10. Noel León
Főverseny

Rafael Câmara legyőzhetetlen volt az eső áztatta Albert Parkban, és magabiztos győzelmet aratott a szezon első főversenyén a Trident színeiben. A brazil versenyző végig uralta a futamot, míg csapattársa, Noah Stromsted a második, míg Théophile Nael (Van Amersfoort Racing) a harmadik helyen végzett.

A biztonsági okokból elrendelt több felvezető kör után a főverseny repülőrajttal indult, és a pole-ból induló Câmara azonnal jelentős előnyt épített ki Stromsted előtt.

Az első kör végére azonban máris újra be kellett küldeni a Safety Cart, miután Nikola Tsolov és Callum Voisin a 10-es kanyarnál lesodródott a pályáról.

A verseny az 6. körben indult újra, és Câmara ismét elhúzott az üldözőktől.

A 8. körben Ugo Ugochukwu és Martinius Stenshorne csatázott a 4-es kanyarban, ahol a norvég pilóta megelőzte a PREMA Racing versenyzőjét a 8. helyért. Egy körrel később Ugochukwu ismét veszített egy pozíciót, miután a 11-es kanyarban kisodródott, így Roman Bilinski (Rodin Motorsport) is elment mellette.

Az eső a 11. körben felerősödött, tovább nehezítve a versenyzők dolgát. Câmara azonban mindezt kihasználva már ötmásodperces előnyt épített ki.

A 13. körben ismét Safety Car fázis következett, miután Christian Ho (DAMS Lucas Oil) a 7-es kanyarban a falnak csapódott. A pilóta sértetlenül kiszállt az autóból, ám a mezőnyt az ismét összerázta, miközben az eső egyre jobban esett.

Néhány Safety Car mögött megtett kör után a versenyirányítás a 18. körben piros zászlóval leintette a futamot, mivel az időjárás nem mutatott javulást.

Câmara tökéletes F3-as bemutatkozását tehát egy domináns győzelemmel koronázta meg, Stromsted második helyével pedig a Trident egy kettős győzelmet ünnepelhetett. Nael a Van Amersfoort Racing számára újabb dobogós helyezést szerzett a hétvégén.

Végeredmény:

  1. Rafael Câmara
  2. Noah Stromsted
  3. Théophile Nael
  4. Nikita Bedrin
  5. Tim Tramnitz
  6. Charlie Wurz
  7. Tasanapol Inthraphuvasak
  8. Martinius Stenshorne
  9. Roman Bilinski
  10. Ugo Ugochukwu
Silló Barnabás

Recent Posts

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

40 perc ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

3 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

5 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

15 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

16 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

17 óra ago