F3

F3: Red bullos és mexikói siker született Imolában!

A Formula 3 imolai versenyhétvégéjén Tim Tramnitz és Santiago Ramos állhattak a dobogó legfelső fokára.

Tim Tramnitz megszerezte második Formula 3-as győzelmét Imolában. A német versenyző a 18 körös verseny elején megelőzte újonc csapattársát, majd az élről irányította az eseményeket.

A pole-ból induló del Pino maga mögött tartotta csapattársát, Tramnitzet, míg Mari Boya maradt a harmadik helyen, Tsolov előtt.

Az ötödik helyen Noel Leónt a PREMA Racinges csapattársa, Ugo Ugochukwu, valamint a Rodin Motorsport újonca, Louis Sharp tartotta nyomás alatt az első kör végén.

Tramnitz a 3. kör elején kihasználta a DRS-t, és a 2-es kanyar bejáratánál átvette a vezetést del Pinótól.

Pillanatokkal később Ugochukwu ugyanebben a kanyarban megelőzte Leónt az ötödik helyért, de hamarosan visszaesett a hatodik helyre, mivel Sharp a 4-es kanyar kijáratánál mindkét PREMA-pilótát maga mögé utasította.

Az 5. körben előbb virtuális, majd valós Safety Car fázis következett, mivel az AIX Racing versenyzője, Nicola Marinangeli a Tosa kanyar kijáratánál megállt a pályán, és szó szerint nem volt ki a négy kereke.

A verseny a 9. körben folytatódott, az MP első két helyezettje jól rajtolt, majd 1,8 másodperces előnyt építettek ki. Boya kiállt a boxutcába kerékcserére, miközben Safety Car alatt Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil autóját vitték el a kavicságyból a Tamburellóban, miután Callum Voisin-nel ütközött. A Rodin pilótája később 10 másodperces időbüntetést kapott ütközés okozásáért.

Tramnitznek ismét jól sikerült az újraindítás, míg del Pino Tsolovot tartotta vissza a második helyért folytatott harcban.

A DRS-t a 14. a 18. kör elején aktiválták, és del Pino ki is használta ezt, nem csak arra, hogy elhúzzon Tsolovtól, hanem arra is, hogy Tramnitz közelébe kerüljön.

León a 7-es kanyar kijáratánál Tuukka Taponen-nel a hetedik helyért folytatott csatában lesodródott a pályáról így Noah Stromsted mögé a 9. helyre esett vissza.

A 6. helyen Roman Bilinski kiváló tempót diktált, és a 15. körben megfutotta a futam leggyorsabb körét.

Az utolsó előtti körben Ugochukwu az Acqua Minerali bejáratánál szélesre és a kavicságyba hajtott, így az ötödikről a nyolcadik helyre esett vissza.

Tramnitz azonban tökéletesen kezelte a versenyt, és a célvonalon áthaladva megszerezte az imolai F3-as sprint győzelmet del Pino és Tsolov előtt.


Santiago Ramos remek formában volt vasárnap délelőtt, és megnyerte az F3-as főversenyt Imoéában, miután a Rafael Câmarával vívott csatában az élre állt.

Ramos remekül rajtolt, és a 2-es kanyarhoz érve megelőzte Câmarát, míg Stromsted a harmadik helyről indulva az ötödik helyre esett vissza, Tuukka Taponen és Louis Sharp mögé.

Câmarának a rádión szóltak, hogy maradjon Ramos mellett, és a 4. körben a brazil visszavette a vezetést a Van Amersfoort Racing versenyzőjétől.

Stromsted a 6. körben a 2-es kanyarban egy szép mozdulattal visszaszerezte az egyik elveszített helyet: kívülről megkerülte Sharpot.

A 8. körben a páros több, mint két másodperccel volt Taponen előtt, aki Stromsted nyomása alatt állt. A dán visszatért oda, ahonnan indult, miután a 2-es kanyarban megelőzte az ART Grand Prix versenyzőjét. Közvetlenül mögötte Roman Bilinski ugyanebben a kanyarban megelőzte csapattársát, Louis Sharpot az ötödik helyért.

A 22 körös verseny 12. körében virtuális biztonsági autós fázis következett, mivel Ivan Domingues a 4-es kanyarban megállt a pályán.

A verseny a 13. körben folytatódott, és Ramos közvetlenül Câmara mögött haladt.

Ramos a 19. kör elején már közelebb volt Câmara-hoz, mint korábban bármikor, és az egész versenyen át tartó nyomása végül kifizetődött, a TRIDENT pilótájának külső oldalára kerülve a 2-es kanyarban előzött.

Câmara ekkor már a gumikkal küzdött, és miután az Acque Minerali-nál lesodródott a pályáról, Stromsted átvette tőle a második helyet.

Az utolsó körre Stromsted DRS-tartományba került Ramoshoz képest, de a VAR pilótája kitartott, és megszerezte első Formula 3-as futamgyőzelmét.

Câmara a harmadik helyen haladt át a célvonalon Taponen és Boya előtt.

Silló Barnabás

Recent Posts

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

5 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

7 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

9 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

11 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

13 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

15 óra ago