Fotó: James Sutton - Formula 1/Formula Motorsport Limited via Getty Images
A Trident versenyzője, Noah Stromsted remek formában volt a legendás Spa-Francorchamps pályán, és megszerezte első győzelmét az FIA Formula 3-as bajnokságban. Ezt a szombati sprintversenyen sikerült elérnie.
A Mercedes által támogatott dán a második rajtkockából indulva már korán megelőzte a pole-ból rajtoló Freddie Slatert, és a célig megőrizte az első helyet.
A verseny elején Slater jól kapta el a rajtot, de Stromsted már a harmadik körben DRS-sel megelőzte őt a Kemmel-egyenesben. Ezután végig uralta a futamot, és több mint hat másodperces előnnyel ért célba. Mögötte a Prema versenyzője, Ugo Ugochukwu lett a második, míg a Tritden másik versenyzője, Charlie Wurz a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A mezőnyben komoly csaták zajlottak: Ugochukwu lendületesen tört előre, míg a bajnoki riválisok, Rafael Câmara és Mari Boya is próbáltak pontokat menteni. Boya azonban öt másodperces időbüntetést kapott pályaelhagyásért, így végül csak a 15. helyen ért célba, kiesve a pontszerzők közül.
Az első tíz sorrendje: Stromsted, Ugochukwu, Wurz, Tsolov, Câmara, Inthraphuvasak, Stenshorne, del Pino, Badoer, Slater.
A vasárnapi főverseny aztán esős körülmények között zajlott, bár túlzás úgy fogalmazni, hogy „zajlott”.
A futam a Safety Car mögött indult, ám a pálya állapota rendkívül veszélyesnek ítélték. James Headley az Eau Rouge-nál csúszott ki, míg Brando Badoer hátulról nekiment Tim Tramnitz autójának, amivel a Prema versenyzője kiesett, és jött az első piros zászló.
A későbbi újraindítás sem hozott javulást: Tasanapol Inthraphuvasak megpördült. A thai pilóta fennakadt a kerékvetőn, így mentést igényelt, és ismét leállították a futamot.
Nem sokkal később hivatalosan is bejelentették, hogy a versenyt nem indítják újra. Mivel a szabályok szerint versenykört nem teljesítettek, senki sem kapott pontot a spái főfutamon.
Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…
Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…
Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…
Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…
A Magyar Pénzverő Zrt. sajtóközleménye: A 2025. évi HUNGARORING forgalmi sor 2025. augusztus 1. 8.00 órától…
Az Alpine anyavállalata, a Renault a Forma-1 Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy Francois Provostot nevezték…