Minden más

Megnyitotta kapuit a Balaton Park Circuit

Az észak-balatoni régió gondosan kiválasztott helyszíne, egy több mint 200 millió eurós beruházást követően multifunkcionális motorsport-létesítménnyé vált az elmúlt években.

Gianpaolo Matteucci, a Balaton Park Circuit vezetőségi tagja elmondta: „Nagyon büszkék vagyunk, hogy ma ünnepelhetjük a Balaton Park Circuit hivatalos megnyitását. A projekt egy álomként kezdődött, de mára valósággá vált a Balaton Park Csoport rendíthetetlen elkötelezettségének köszönhetően. Az építkezés fő szakasza négy évvel ezelőtt kezdődött, különös figyelmet fordítottunk a biztonságra, az innovációra és a környezetre. Készen állunk nemzetközi motorsport rendezvények megrendezésére, a Balaton Park Circuit a legszigorúbb követelmények szerint épült, az FIA és FIM előírásai alapján.”

A versenypályát tervező Gulácsi Ferenc a tervezés menetébe avatta be az érdeklődőket:

„A pályát három szempontot figyelembe véve terveztem: biztonság, kihívás a versenyzők számára, valamint fenntarthatóság. Örülök, hogy eljutottunk erre a pontra, hogy már használható a versenypálya. A zöld zászló készen áll arra, hogy először meglengessék.”

Az eseményen Giancarlo Fisichella, egykori Forma-1-es futamgyőztes pilóta és a Ferrari jelenlegi nagykövete is jelen volt, és a 4,115 km hosszú versenypálya jellemzőit is értékelte. Az olasz versenyző – aki előkelő Forma-1-es karriert és 231 futamot tudhat maga mögött – rendkívül elégedett volt a pályával, miután egy Ferrari FF-fel tesztelte: „Amikor először vezettem a Balaton Park Circuit-en, azonnal lenyűgözött a karaktere. Tényleg mindennel rendelkezik a pálya – vannak izgalmas, nagy sebességű kanyarok, technikás hajtűkanyarok és szuper lassítók. Nagyon jól megtervezett pálya, remek versenyélményt biztosít. Az első kanyar és a hátsó egyenes vége kitűnő lehetőségeket biztosítanak előzésre. Összességében a Balaton Parkon élmény a vezetés.”

Az óramutató járásával ellentétes irányú pálya hat jobb és tíz bal kanyarral rendelkezik, szélessége 12-15 méter közötti. 48 garázs és három különálló, de összeköthető paddock található egymás mellett, valamint csúcsmodern létesítmények a rajongók, a média és a VIP vendégek számára. A pálya 10 000 állandó ülőhellyel rendelkezik, de ideiglenes lelátók felállításával 120 000 ülőhelyre bővíthető a nézők számára biztosított terület. Építésének végső fázisában jár egy 4 csillagos luxushotel a pályára néző panorámával, amely a következő szezonban már várja a vendégeket. A projekt második fázisában egy autómúzeum és más attrakciók is épülnek majd a látogatók számára. A pálya az FIA Grade 1 specifikációinak megfelelően épült, kezdetben azonban Grade 2 specifikációt kérvényeztek az üzemeltetők.

A pálya az M7-es autópálya mellett fekszik, Budapesttől 87 kilométerre, Ausztriától 150 kilométerre, Szlovákiától 120 kilométerre, Horvátországtól 150 kilométerre és Olaszországtól 480 kilométerre.

A 2023. május 16-i sajtóesemény egyben a verseny- és rendezvénynaptár megnyitását is jelentette. A Porsche veszi először használatba a pályát, a „Porsche on Track” egy kéthetes program lesz a márka 75. évfordulója alkalmából. Ezt egy egész napos rendezvény, a „Festival of Dreams” követi június 10-én.

Sajtóhír

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

6 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

7 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

8 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

10 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

12 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

14 óra ago