Minden más

Két ismert F1-es név is már a Hyundai kötelékében folytatja

Ahogy az Aston Martin és a Honda összeállt a Forma-1-ben a jövőre nézve, egy másik, még nem a rajtrácson lévő gyártóra is érdemes figyelni, és ez a Hyundai.

A Renault korábbi csapatfőnöke, Cyril Abiteboul idén már a Hyundai rali-világbajnoki programjának a vezetője, és jelenleg alacsonynak érzi annak lehetőségét, hogy a dél-koreai autógyártó belépjen az F1-be.

A 45 éves francia a héten az AS spanyol sportnapilapnak ennyit árult el:

„Közreműködésemmel sem lehet összehasonlításokat tenni a Forma-1-gyel, mert annyira különböznek. Mindkettő motorsport-szakág, de az F1-ben megpróbálsz mindent kontroll alatt tartani, a raliban pedig sok olyan dolog van, amit nem lehet irányítani. A csapattagok és a versenyzők közötti interakciók is más jellegűek 15 évet töltöttem a száguldó cirkuszban, és szerettem volna folytatni a motorsportban, de valami újjal, és ez egy tökéletes út volt.”

Mindeközben a Hyundai lecsapott a jól ismert mérnökre, Francois-Xavier Demaison-ra – egy másik franciára, akit nemrég szorult ki a Forma-1-ből. Demaison tavaly év végén távozott a Williams technikai igazgatói posztjáról Jost Capito csapatfőnökkel együtt – és mostantól az Abiteboul által irányított Hyundai Motorsport technikai főnöke lesz.

Sean Kim csapatelnök ennyit fűzött hozzá:

„Széleskörű tapasztalata és eredményei felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulnak majd, miközben arra törekszünk, hogy a motorsport-programjainkban magunk legyünk a mérce.”

Vámosi Péter

Recent Posts

BREAKING: A Ferrari bejelentette, hogy ki lesz a csapatfőnöke, még évekig!

A Scuderia Ferrari HP örömmel jelentette be, hogy többéves szerződéssel meghosszabbította együttműködését Fred Vasseurral, aki…

10 perc ago

A Yamaha nem habozott tovább – a magyar hétvége után jött a döntés Manziról

Stefano Manzi a hétvégén elmondta nekünk, hogy szerződése már a kezében van, mára hivatalos, hogy…

50 perc ago

Tűz van, babám! – Verstappen megjárta a poklot

Az 1994-es F1-es szezont Michael Schumacher dominálta a Benetton színeiben, ám csapata számos szabályértelmezési vitába…

3 óra ago

Horner egy bombaüzlet részeként visszatérhet az F1-be egy új pozícióban?

A korábbi Forma-1-es pilóta és Sky Sports riporter, Martin Brundle elárulta, hogy Christian Horner feltehetően…

13 óra ago

Verstappen Senna legendás idézetét használja védekezésként az FIA versenybírói előtt

Max Verstappen nevetve bevallotta, hogy Ayrton Senna ismert szavait használta védekezésként a versenybírók előtt. A…

15 óra ago

Bejelentette a névadó szponzorát 2026-ra az Audi F1, akár a zsebedben is lapulhat!

Az Audi F1 csapata bejelentette együttműködését a Revolut-tal, egy brit székhelyű pénzügyi technológiai vállalattal, amely…

17 óra ago