Minden más

Räikkönen és Button után újabb ex-F1-es indul NASCAR versenyen!

Kamui Kobayashi neve leginkább a Forma-1-ből ismert. A 2009-es szezon végétől 2014 végéig versenyzett a királykategóriában, 2013 kihagyásával. Legjobb eredménye egy 2. hely volt, a 2012-es Japán Nagydíjon. Azóta készeres WEC, egyszeres Le Mans, és kétszeres Daytonai 24 órás győztes. Most pedig a NASCAR-ba kóstol bele.

A Trackhouse Racing Project 91 kezdeményezését követően a Cup-csapatok hirtelen arra kezdtek törekedni, hogy nemzetközi versenyzősztárokat hozzanak be a sportba, egyszeri indulásra.

A korábbi F1-es világbajnokok közül Kimi Räikkönen és Jenson Button is szerepelt már NASCAR versenyen. A háromszoros ausztrál Supercars-bajnok Shane van Gisbergen pedig idén debütál a chicagói futamon, míg Travis Pastrana februárban a Daytona 500-on indult.

Pastrana a 67-es rajtszámú 23XI Racing Toyota Camry-vel a 11. helyen végzett a NASCAR-sztár Denny Hamlin és az NBA-legenda Michael Jordan által közösen birtokolt csapat színeiben. Ez az autó augusztus 13-án, az Indy Road Course-on mindössze másodszor áll majd rajthoz, ezúttal Kobayashival a volán mögött.

Mint kiderült, a japán versenyzőnek egy álma válik valóra ezzel.

„Tulajdonképpen emlékeim szerint (az) első versenyzés a tévében [amit néztem] valójában a NASCAR volt” – idézi Kobayashit a motorsport.com. „Amikor négy-öt éves lehettem. Azt mondtam, ‘hű, ez király! És az első alkalommal, amikor gokarttal versenyeztem, őszintén szólva nem ismertem még a Forma-1-et.”

„Alapvetően, ahogy visszaemlékszem, amit nagyon fiatalon láttam, az egy NASCAR-futam volt, mert az egy ovál-verseny volt. És emlékszem, azt gondoltam, hogy az álmom, hogy egy nap a NASCAR-ban versenyezzek.”

Bár megannyi versenyt teljesített már, a NASCAR eddig kimaradt Kobayashi repertoárjából.

„Elmentem oda (az F1-be), ott vezettem, és aztán még mindig, (amikor) abbahagytam a Forma-1-et, azt mondtam: ‘Még mindig, még mindig az az álmom, hogy a NASCAR-ban vezessek'”

„Még mindig versenyzem a WEC-ben, és a Super Formulában is indulok Japánban, így nyilvánvalóan elég trükkös dolog nem ütköző menetrendet találni egy NASCAR-futamhoz” – magyarázta a japán.

„Az egyetlen, amit találunk, az az IndyCar pálya. Szóval ha több lehetőségem lesz, mindenképpen szeretnék többet teljesíteni, de sajnos ilyen az idei menetrendem, (és) ez az egyetlen, amit találtunk.”

20 év óta Kobayashi lesz az első japán versenyző, aki elindul egy NASCAR-futamon.

További NASCAR hírekért keressétek a Menjetek Körbe híreit! 😉

https://www.menjetekkorbe.hu/nascar-cup-series/ujabb-f1-es-sztar-debutal-a-nascar-cup-seriesben/

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

2 óra ago

Óriási megtiszteltetés érte a hazájában Piastrit

Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…

4 óra ago

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

6 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

8 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

10 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

12 óra ago