Minden más

Vettel bizalmasa Le Mans-ban tűnt fel!

Sebastian Vettel hosszú éveken át dolgozott Britta Roeskével. Sajtófőnökeként kísérte a Red Bulltól, a Ferrarin át, az Aston Martinig, és egyébként még idén is a német világbajnok szóvivője. Most pedig Le Mans-ban tűnt fel.

Mint kiderült, „átállt a másik oldalra”, ugyanis újságíróként van jelen az eseményen, és a francia L’Equipe televíziós csatorna boxutcai riportere volt.

„Nagyon várom a feladatot, és mindenekelőtt azt, hogy visszatérjek a versenypályára. Hogy testközelből tapasztaljam meg a motorsportot” – nyilatkozta Roeske a német RTL-nek, még a verseny előtt.

„Olyan kérdéseket szeretnék feltenni, amelyek érdekesek a szurkolók és a nézők számára. Az újságírók munkáját gyakran alábecsülik.”

Roeske német, de köztudottan több nyelven ért és beszél. Ennek ellenére elismerte, hogy kihívást jelent számára a teljes egészében francia nyelvű közvetítés, és felkészülésképpen végignézte a teljes 24 órás spái futamot, francia kommentárral.

„Ugyanakkor ez segített abban is, hogy fejlesszem a szókincsemet” – mondta.

Bár Roeske a saját munkája miatt volt a boxutcában ezen a hétvégén, a sok csapattal való közvetlen kapcsolattartása kétségtelenül segített adott esetben megnyitni az ajtókat Vettel előtt, aki még nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben visszatérjen a versenyzéshez valamilyen formában.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

1 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

3 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

13 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

14 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

15 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

17 óra ago