Minden más

Miután 1,5 millió dollárt fektetnek a versenybe 35 autót várnak az uruguayi TCR World Tourra

Az uruguayi Autódromo Víctor Borrat Fabini – El Pinarban megrendezésre kerülő TCR World Tour versenyhétvége szervezői úgy becsülik, hogy a versenyen 35 autóval közös mezőny rajtol majd el.

Az eseményt megelőzően 1,5 millió dolláros fejlesztési beruházást is eszközölnek a pályán. Julio Maglione, az uruguayi versenyzői szövetség elnöke így fogalmazott:

„A TCR World Tour jelenléte igen fontos nekünk, és becsléseink szerint a kilenc autójukhoz 26 autó csatlakozik majd a TCR Dél-Amerikából. Ez egy nagy lökést jelent nekünk, hogy 100%-ban nemzetközi pályánk legyen, és eddig 1,5 millió dollárt fektettünk be.”

A fejlesztések között szerepel a pálya kiszélesítése, új biztonsági korlátok és kifutóterületek kiépítése, valamint felújított létesítmények, állítja Maglione:

„A munkálatok a tervek szerint haladnak, és bízunk benne, hogy augusztus első hetére befejeződnek Nagyjából 25 000 nézőre számítunk. Ez nem csak a versenyzés szerelmeseinek, hanem a családoknak is egy program lesz, és hamarosan megkezdjük a jegyértékesítést.”

A szervezők dolgoznak a TCR World Tour szerződésének meghosszabbításán a 2023-as hétvégén túlra, állítja az uruguayi versenyzői szövetség elnöke:

„Igen, az elképzelés az, hogy 2024-ben és 2025-ben is megrendezzük a TCR World Tourt, de meg kell felelnünk a WSC-vel a pályával szemben támasztott teljes körű követelményeiknek – ez az egyeztetés folyamatban van.”

Vámosi Péter

Recent Posts

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…

54 perc ago

Valójában ezért marad Max Verstappen jövőre is a Red Bullnál

Max Verstappen megerősítette, hogy a következő szezonban továbbra is a Red Bull pilótája lesz. A…

2 óra ago

A Renault új vezérigazgatója elárulta, hogy látja az Alpine F1 csapat jövőjét

A Renault csoport új vezérigazgatója, Francois Provost megerősítette, hogy az Alpine továbbra is marad a…

3 óra ago

Imádja a Hungaroringet, miközben a Forma-1-et tűzte ki célul a Red Bull német juniorja

Tim Tramnitz elmondta mit érez a felújított Hungaroringgel kapcsolatban, hogy mi a célja az utolsó…

4 óra ago

Rosberg örül, hogy felbosszantotta Verstappent

Max Verstappen apja, Jos Verstappen valószínűleg nem mostanában fogja megkedvelni Nico Rosberget. A Belga Nagydíj…

5 óra ago

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

14 óra ago