Fotó: vertigomedia.hu
A Manta, Manta a kilencvenes évek elejének egyik legsikeresebb német filmje volt, amelynek nemcsak hazájában, de Magyarországon is nagy kultusza lett.
A film világsztárrá tette Til Schweigert, aki mások mellett olyan sikerekben szerepelt, mint a Becstelen brygantik, az Artúr király, és az Atomszőke, valamint a legsikeresebb német filmek állandó szereplője. A most elkészült folytatás, a Manta, Manta: Padlógáz nemcsak nosztalgikus utazás, de önálló filmként is megállja a helyét, amelyben a látványos akciók és humoros jelenetek váltogatják egymást. Németországban pedig az első epizódhoz hasonló sikert aratott.
Berti az egykori nagymenő autóversenyző lepukkant lúzerként tengeti az életét, házassága tönkrement és még a jogosítványát is elvették. Két gyereke van, a lánya az apját isteníti, és az ő hedonista, de kallódó életére vágyik. A fia elkényeztetett tinédzser lett, akit egyre jobban érdekel az autóversenyzés. Berti és különc barátai egy lepukkant szerelőműhelyben dolgoznak. A hatalmas adósságok miatt úgy tűnik, még az autójavítót is elveszti. Úgy dönt, egy pénzdíjas versenyen fordítja meg a szerencséjét, amelyen egy legendás, feltuningolt Opel Mantával akar indulni és nyerni.
Rendezte: Til Schweiger
Írta: Til Schweiger, Murmel Clausen, Peter Grandl, Michael David Pate, Miguel Angelo Pate, Reto Salimbeni, Carsten Vauth
Szereplők: Til Schweiger, Michael Kessler, Tina Ruland, Sami Nasser, Lukas Podolski
Fényképezte: René Richter
Vágó: Til Schweiger, Steven Wilhelm
Zeneszerzők: Martin Todsharow
Producer: Viola Jäger, Christoph Müller, Philipp Reuter
Hossz: 127 perc
Hang: Dolby Digital
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…