Minden más

Carlos Sainz negyedszer is megnyerte a Dakar-ralit

Ma ért véget Szaúd-Arábiában a 46. Dakar-rali. Az autósok mezőnyében a 61 éves, korábbi rali világbajnok Carlos Sainz nyert (Lucas Cruz navigátorral) amivel történelmet írt az Audi számára.

A spanyol legenda szakaszgyőzelem nélkül is fölényesen, 1 óra 20 perces előnnyel nyerte az összetettet. A verseny alatt a legnagyobb riválisa, a négy szakaszt is megnyerő másik ralilegenda Sebastien Loeb volt, aki tegnap technikai gondok miatt sokat veszített.

Sainznak így pénteken már csak be kellett fejeznie a szakaszt, ami sikerült is neki. A második helyen a Toyota belga kormányosa Guillauem de Mavius lett, a harmadik pedig az említett francia Loeb.

Az Audi első ízben nyert az autósok között Dakart Fotó: Audi Communications Motorsport / Antonin Vincent, DPPI

Az Audi számára különleges ez a siker, ugyanis a német gyártónak ez volt az utolsó fellépése és egyben az első győzelmük az autósok között a legendás versenyen. A németek három éve azzal a céllal érkeztek a Dakarra, hogy az elektromos tereprali autójukkal meghódítsák a világ legkeményebb versenyét, ami sikerült is nekik.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Verstappen bejelentette a Hungaroringen, hogy hol fog versenyezni jövőre

Max Verstappen a Magyar Nagydíj előtt elmondta, melyik csapatnál fog versenyezni jövőre. A holland világbajnok…

5 óra ago

Rosberg felkérdezte Verstappent: „Most csendben vagy?”

Nico Rosberg próbálta felkérdezni Jos Verstappent a Horner-ügyben. Kicsit kellemetlen lett a válasz. Jos Verstappen,…

6 óra ago

F2-es versenyzőt igazolhat a Cadillac az F1-be?

Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…

7 óra ago

Briatore belekeveredhetett az Epstein-botrányba, és Horner körül se tiszta minden

Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…

8 óra ago

Álomból valóság – Egy Formula Renault-kör a Hungaroringen

Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…

9 óra ago

Magyar Nagydíj – Ideiglenes rendőrőrs működik Mogyoródon a Forma-1-es futam idején

Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…

10 óra ago