Minden más

Jövőre két autóval érkezik az IndyCarba a Prema Racing

Meglepő bejelentést tett az amerikai IndyCar sorozat és az olasz formula autós csapat a Prema. Az utánpótlás sorozatokból jól ismert gárda jövőre két autót is indítanak a tengerentúlon.

A Premát 1983-ban alapította Angelo Rosin, a több, mint négy évtized alatt pedig az autosport történelem egyik legsikeresebb és legjobb utánpótlásnevelő csapatává vált. A Forma-1 és a Formula E kivételével szinte minden jelentős formula autós sorozatban ott vannak F4-től egészen F2-ig.

Az évek során megszámlálhatatlan, később meghatározó vagy akár világbajnokká is váló Forma-1-es pilóta is valamikor megfordult náluk. De a jelenlegi IndyCar mezőnyben is többen vannak, akik európai karrierjük során az olaszoknál töltöttek kisebb, nagyobb időszakot.

Ezzel a lépéssel pedig a csapat ez egyetlen, még meg nem ugrott lépcsőfokot is abszolválja, ugyanis ezzel egy elit forma autós sorozat csúcsán is megmérettetik majd magukat. Ebben a Chevrolet lesz a partnerük, és két autót fognak indítani egy év múlva.

„Ez a bejelentés egy kulcsfontosságú pillanat a Prema Racing történetében. Az IndyCar sorozatba való belépés és a legendás Indy500-on való indulás egy valóra vált álom a családom és mindenki számára, aki ebben a vállalkozásban részt vesz. Hatalmas tiszteletet érzünk az IndyCar és annak történelmének és egyedülálló kihívásának irányába. Alig várjuk, hogy részesei lehessünk. Bár nem lesz könnyű az IndyCarban versenyezni, eltökélt szándékunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből, gyorsan tanuljunk és már az elejétől kezdve meghatározóak legyünk. A győzel iránti vágy a mi hajtóerőnk és a kihívás keménysége még nagyobb motivációt ad nekünk.” – nyilatkozta Rene Rosin csapatvezető.

„A Prema a globális elérhetőségével és rendkívüli jelenlétével a forma autózásban, remek kiegészítője lesz a paddockban, amelynek a színvonalát és versenyképességét emelni fogja, Alig várjuk már, hogy 2025-ben ott legyenek a rajtrácson.” – üdvözölte az olaszokat az IndyCar első embere Jay Frye.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

6 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

7 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

8 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

10 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

13 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

15 óra ago