Fotó: Aston Martin F1 Team
Nem titok, hogy a jelenlegi Forma-1-es mezőnyben Lance Stroll a legtehetősebb. Az Aston Martin kanadai versenyzője, noha nem saját maga kereste meg ezt a pénzt, hanem a dúsgazdag apjának köszönhető. Aki történetesen a csapatának a tulajdonosa is.
Önmagában azonban valamennyi F1-es pilóta luxus életet tud élni, Stroll a családja révén a luxusból is az extrán luxust engedheti meg magának.
A brit express számolt be arról, hogy mi a milliárdokon kívül mit örökölhet majd meg milliárdos apjától Stroll. Lawrence a cégeinek révén hatalmas vagyont halmozott fel, ám a portál egy szuperjachtot emelt ki.
A Faith névre keresztelt, 96,55 méter hosszú luxusbárkát egy holland cég tervezte, amelyet kívül és belül egy brit elit vállalat rendezett be. A jachton található többek között egy saját moziterem, gyógyfürdő, jet ski flotta, valamint egy helikopter leszállóhely a gyorsabb megközelíthetőség miatt. De a vendégek egy magánkönyvtár, egy zongorával és kandallóval felszerelt társalgó, illetve egy edzőterem vendégszeretetét is élvezhetik.
A beszámoló szerint a jacht értéke 160 millió angol font, ami az akutális árfolyamon számolva közel 74 milliárd Ft.
Yuki Tsunoda számára katasztrofálisan zárult a spanyol időmérő, ahol a csont utolsó lett. A japán…
A Spanyol Nagydíjon kettős győzelmet aratott a McLaren, ezzel 197 pont az előnyük a konstruktőri…
Charles Leclerc elmondta a véleményét a spanyolországi biztonsági autós fázis újraindításakor, amikor Max Verstappen-nel ütköztek.…
Unalmasan kezdődött, majd a végén egy káosz "sprintversennyel" ért véget a Spanyol Nagydíj, amit Oscar…
Verschoor győzött a barcelonai F2-es sprintversenyen, Lindblad pedig megszerezte első F2-es főfutam-győzelmét. Richard Verschoor okos…
Ivan Domingues megszerezte első Formula 3-as sikerét szombaton, Câmara pedig harmadik győzelmét aratta vasárnap. Felejthetetlen…