Minden más

Azonnali hatállyal menesztette F2-es bajnokát a McLaren

Váratlan lépésre szánta el magát a McLaren az IndyCarban. A brit gárda ugyanis lecseréli a Formula 2 előző évi bajnokát, egy újoncra.

A Sauber akadémiájának egykori növendéke a francia Theo Pourchaire a formula versenyzés egyik legnagyobb tehetségének tartják. 20 éves korára már egy F3-as ezüstéremmel és egy F2-es bajnoki címmel rendelkezik, ezért sokan biztosra veszik a jövőben a helyét az F1-ben.

Ülést idénre nem szerzett, ráadásul az állandó versenyzés reménye is egy balszerencsés helyzet hozta el. A McLaren egyik, egész éves versenyzője az IndyCarban David Malukas sérülés miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni.

A McLaren ezért a franciának szavaztak bizalmat egy hónappal ezelőtt, ám ez a kapcsolat nagyon hamar végetért, öt verseny után ugyanis megválltak, az összesen egy tizedik helyet szerző pilótától.

Helyére, egy többéves megállapodás keretében a 19 éves amerikai, Nola Siegel ülhet be, aki az IndyCar utánpótlás sorozatában volt harmadik tavaly.

„A stabilitás és a fenntartható növekedés egy kulcsfontosságú kérdés számunkra ebben a hosszútávú küldetésben. Először is szeretném megköszönni Theonak, hogy az elmúlt hetekben beugrott a hatos számú autóba. Most, hogy Nolan már rendelkezésre is áll, éltünk is ezzel a lehetőséggel, amely lehetőséget ad arra, hogy megalapozzuk a jövőt. Egy fiatal, tehetséges pilóta, aki már komoly tapasztalattal is rendelkezik. Izgatottan várjuk, hogy együtt folytathassuk a felfel vezető utat.” – nyilatkozta a váltásról a csapatfőnök Gavin Ward.

Pourchaire a sajtóhírek szerint igencsak zokon vette a menesztését, ugyanis a közösségi oldalára kiírt, majd utána törölt bejegyzése szerint rendkívül csalódott, hogy nem versenyezhet a legendás Laguna Secában sem.

A francia vélhetően a teljesítményével is okot adhatott a váltásra, ugyanis egy tizedik helyet leszámítva mindig a top10-en kívül végzett, az Indy500-ra pedig nem is tudta kvalifikálni magát egy baleset miatt.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

2 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

3 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

4 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

6 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

8 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

10 óra ago