Niki Laudát nem az elismerései és az eredményei határozzák meg. Amikor arról beszélgetnek, hogy ki minden idők legnagyszerűbb versenyzője, valószínűleg Senna, Fangio, Hamilton vagy Schumacher nevét hallod – de valószínűleg nem Laudaét.
Ha azonban a beszélgetés a kiemelkedő emberekről szól, az ő neve óhatatlanul előtérbe kerül. A 2019-ben elhunyt osztrák három Forma-1-es világbajnoki címet és 25 nagydíjat nyert, mégis legalább annyira emlékeznek rá a jelleme miatt, mint az eredményeiért. Pályafutása elég ahhoz, hogy az autóversenyzés nagyjainak panteonjában foglaljon helyet, de ritkán kerül fel erre a listára.
Laudára leginkább a valóban rendkívüli háttértörténete miatt emlékeznek. Életbiztosítást használt egy hitel fedezeteként, hogy elindulhasson a Forma-1-ben, hat héttel azután tért vissza a pilótafülkébe, hogy egy szörnyű, tűzzel is járó baleset után feladták rá az utolsó kenetet, alig egy évvel később megnyerte a második világbajnoki címet, két szezonra rá visszavonult az F1-től, majd visszatért, hogy megnyerje a harmadik világbajnoki címet.
És ez még nem volt minden. A versenypályától távolodva légitársaságot alapított, meg kellett küzdenie a 223 emberéletet követelő repülőgép-szerencsétlenség borzalmaival, és egyedül szállt szembe a Boeinggel, hogy bebizonyítsa, a repülőgép – és nem a légitársasága – volt a hibás.
Az idei Festival of Speed-en Lauda pályafutásának egy jó tucat autóját lehetett látni: Túraautók a korai pályafutásából, mint a hatalmas Ford Capri és a BMW 3.0CSL, valamint a Forma-1-es autók, amelyek között olyanok voltak, mint a March, a BRM, a Ferrari (Adrian Newey vezette!) és a McLaren.
