Minden más

A Red Bull megtalálta az új Vettelt, és le is igazolták az akadémiájukba

A magherafelti tinédzser, Fionn McLaughlin reméli, hogy a Forma-1 világbajnokai, Sebastian Vettel és Max Verstappen nyomdokaiba léphet, vagy mondhatnánk úgy is, hogy feltör, miután sikeresen túljutott a Red Bull versenyzőkeresői programján.

A globális tehetségkutató program, amelynek célja, hogy megtalálja a következő F1-es világbajnokot, a 16 éves észak-írországi Fionn McLaughlint választotta ki, hogy csatlakozzon a Red Bull Junior Driver Team elit alakulatához. A jövő Forma-1-es bajnokainak keresése augusztus első hetében kezdődött a spanyolországi Jerezben, amikor 11 meghívott 13-16 év közötti jelölt érkezett az Egyesült Királyságból, Írországból, Franciaországból, Olaszországból, Hollandiából, Svédországból, Libanonból vagy Mexikóból. Ebből a feltörekvő csoportból az első versenyzők közül a korábbi gokartversenyző McLaughlint és a fiatal svéd tehetséget, Scott Lindblomot választották ki az akadámiába. A tehetséges fiatal Közép-Ulsterből így nyilatkozott:

„Az a célom az autóversenyzésben, hogy világbajnokká váljak. Soha nem adom fel; addig dolgozom, amíg a csúcsra nem kerülök. Addig fogok keményen dolgozni, amíg oda nem érek.”

McLaughlin a következő szezonban a Formula 4-es sorozatban fog versenyezni, miközben folytatja az útját  a sportág remélt csúcsára.

Vámosi Péter

Recent Posts

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

2 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

12 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

14 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

16 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

18 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

20 óra ago