Fotó: Hoch Zwei/ADAC Motorsprt
Úgy tűnik, Ralf Schumachert nem veti vissza a körülötte lévő bulvár cécó, amit ex-felesége, Cora indított. Sőt, talán még erőre is kapott tőle!
Az egykori F1-es versenyző, az ifjabbik Schumacher-fivér tizenkét éve nem versenyzett, jelenlegi TV-s szakértőként tevékenykedik. Ennek ellenére nem rozsdásodott be! A 49 éves Ralf Schumacher ezt be is bizonyította a Nürburgringen, ahol a Prototype Cup Germany bajnokságban való bemutatkozásakor (US Racing, Ligier JS P320) meg is szerezte a pole pozíciót a kvalifikáción. Schumacher így a rajtrács éléről indulhat majd az első futamon, szombaton 17:20-kor. A második helyen, 0,221 másodperccel lemaradva Julien Apothéloz (BWT Mücke Motorsport, Duqueine D08), a harmadik helyen pedig Keanu Al Azhari (Mühlner Motorsport, Duqueine D08) végzett.
„Jó volt a kvalifikáció, de azt kell mondanom, hogy a csapatom nagyon jó autót adott nekem” – mondta boldogan Schumacher, aki egyébként fiával, Daviddel párban indul a versenyen. „Az edzés elején nem igazán sikerültek a köreim, de a végén minden összejött. Be kell vallanom, hogy az első hely számomra is meglepetés, de elég szép meglepetés.”
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…