Fotó: Aston Martin F1 Team
Sűrű és izgalmakkal teli nyár volt az idei a sportvilágban. A Forma-1-es pilótáknak pedig megvan a maguk kedvenc sportága, ami a futamok közötti időszakban lekötötte őket. Ilyen a spanyol Fernando Alonso is, aki a foci szerelmeseként a Real Madrid egyik legnagyobb rajongója.
A madridi király gárda vitte véghez az idei átigazolási időszakban a legnagyobb transzfert, megszerezvén a francia szupersztárt, a világbajnok Kylian Mbappet.
A csapathoz szorosan kötődő Alonso pedig komolya elvárásokkal van az új játkos iránt:
„Nagyon boldog vagyok, miután hat-hét évig vártunk az aláírásra, ami már többször is majdnem megtörtént. Végre megérkezett és hihetetlen erősítés lesz a Madrid számára, remélem sikeres lesz.” – fejtette ki örömét a kétszeres bajnok.
Honfitársa, a szintén Real-drukker Carlos Sainz sem tudta szó nélkül hagyni ezt az igazolást:
„Egy olyan csapathoz kerültél, ami mindent megnyer. Élvezd a madridista létet, időbe telt… Itt volt ennek az ideje.” – üzente a Ferrari versenyzője.
Mbappe már túl van az első meccsén, az Európai Szuperkupa döntőn gólt is szerzett az Atalanta ellen, amelyet csapata 2-0-ra meg is nyert.
A francia sztár egyébként nem idegen az F1-es közegben, több futamon is tiszteletét tette, idén pedig ő intette le a Monacói Nagydíjat.
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…
A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…
A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…
Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…