Fotó: Rudy Carezzevoli / Getty Images / Red Bull Content Pool
A háromszoros világbajnok húga Victoria Verstappen többször szerepelt már a hírekben, noha igyekszik kerülni a feltűnést. Leginkább a családja miatt, ugyanis 24 éves korában már három gyermek édesanyja.
Amíg Max az autóversenyzésben ér el hatalmas sikereket, addig a testvére Victoria influenszerként keresi kenyerét. Ebből fakadóan aktívan posztol a közösségi oldalaira, ahol a gyerekeiről, párjáról és egyéb dolgokról is tölt fel tartalmat.
Az Instagram oldalán összesen 316 ezer követője van, akiket igyekszik változatos tartalmakkal kiszolgálni, legyen szó poénról vagy éppen tippekről. Legutóbb pedig egy főzős képet osztott meg a 24 óra után eltűnő sztorijában, amiben a főzési dolgairól és a kajákhoz fűződő „függőségéről” is vallott a feliratban.
„Régebben úgy gondoltam, hogy a saláta gusztustalan, mivel nagyon unalmasnak tűnt. A felét sem szerettem, de ezek a fajta saláták nagyon finomak. Szerintem minél idősebb leszel, annál inkább egyre jobban kívánsz ilyeneket. A saláta készítés függője lettem.”
Természetesen Victoria oldalán komolyabb témák is helyet kapnak, a szülői és gyereknevelési tanácsok mellett az egészséges életmódra váltásban is igyekszik segítséget nyújtani.
Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…
A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…
Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…