Minden más

Egy másik Ferrari siker is született vasárnap

Nem csak Charles Leclerc monzai F1-es sikerének örülhettek a hétvégén Maranelloban, hanem a WEC-ben elért eredmény miatt is.

Amíg a Forma-1-es mezőny az Olasz Nagydíjon vett részt, addig a hosszútávú világbajnokság (WEC) mezőnye pedig Austinban vett részt egy hatórás viadalon.

Amelynek a végén egy Ferrari nyert, noha nem a két gyári autó valamelyike, hanem a harmadik, ügyfélcsapat. A Robert Kubica-Robert Shwartzman-Ye Yifei összeállítású 83-as Ferrari.

A hyperpole után két Ferrari állt az első sorban, a tavalyi Le Mans-győztes gárda az 51-es autó, akik mellé a 83-as sorakozhatott fel.

Robert Kubica kezdett az autóban, aki közel egy óra után az élre állt. Az élről rajtoló márkatárs Giovinazzi került kontaktba az egyik Peugeot-val, majd feladni kényszerült a versenyt.

Kubicáék száméra így a legnagyobb kihívó a Kobayashi által is fémjelzett 7-es Toyota lett, sőt sokáig a győzelem is kinézett a japánoknak. Ám egy sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt bokszutca áthajtásos büntetést kaptak, így visszaestek az immáron Shwartzman által vezetett 83-as autó mügé.

Kobayashi azonban utolérte az izraeli versenyzőt, ám a legvégén hibázott így nem tudta megszerezni a futamgyőzelmet, amely első ízben lett a 83-as Ferrarié.

A dobogó legalsófokára pedig a Ferrari harmadik autója, az idei Le Mans-győztes egység, az 50-es autó fért még fel.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

4 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

5 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

6 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

8 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

10 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

12 óra ago