Minden más

Rossi briliáns előzésekkel tért vissza a dobogóra

Valentino Rossi és csapata Austinban műszaki hiba miatt kiestek a WEC versenyből, de Japánban sikerült visszavágniuk, méghozzá remek eredménnyel. 

A 6 órás Fuji futamon Rossi megszerezte első dobogós helyezését a hosszútávú világbajnokságban, ahol Maxime Martinnal és Ahmad Al Harthyval együtt a harmadik helyen zárták az LMGT3 kategóriát. A csapat a 12. helyről indult. Rossi látványos záró etapja során két kör alatt öt helyet javított, miközben két előzést is végrehajtott egyetlen kanyarban.

A versenyt a Ferrari és a Porsche mögött fejezték be, a dobogó harmadik fokán. Rossi különösen elégedett volt, hiszen Austinban technikai gondok miatt nem tudták befejezni a versenyt. A csapat tökéletes stratégiával és hibátlan bokszkiállásokkal kompenzálta a tempóbeli hátrányukat, így sikerült a dobogóra állniuk.

Rossi a verseny után így nyilatkozott: „Nagyon boldogok vagyunk! Az austini kiesésünk után különösen jól esik ez az eredmény. Ez a verseny kemény volt, de Ahmad, Maxime és én mind nagyszerűen teljesítettünk, a csapatunk pedig ismét tökéletes stratégiát és bokszkiállásokat hajtott végre. Ez már a második dobogónk ebben a szezonban, és nagyon elégedettek vagyunk!”

Nem csak Rossi örülhetett a dobogónak, hiszen Mick Schumacher is a harmadik helyen végzett a hypercar kategóriában. A német versenyző elismeréssel szólt az Alpine WEC csapatáról, akik a szezon „legrosszabb autóját” versenyképessé tették a fuji futamra. Schumacher Nicolas Lapierre-rel és Matthieu Vaxiviere-rel együtt, a nehéz kezdés ellenére, mindössze 42 másodperccel maradtak le a győztes Porsche mögött. A 15. helyről indultak, de kitartó munkával Schumacher a verseny végén előzéssel biztosította a dobogós helyet. Ez volt Schumacher első dobogós helyezése 2020 óta, és az Alpine eddigi legjobb eredménye a Hypercar kategóriában.

Börcsök Réka

Recent Posts

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

20 perc ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

10 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

11 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

12 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

14 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

16 óra ago