Minden más

A MATCH4 közvetíti a NASCAR fináléját – négy pilóta között dől el a bajnoki cím

Vasárnap a fináléjához ér a NASCAR Cup Series 2024-es versenysorozata. Az utolsó futamon, Phoenix-ben kiderül, hogy a végső négyesből – Ryan Blaney, Joey Logano Tyler Reddick és William Byron – ki lesz az idei bajnok. A küzdelem nyitott: aki jobban szerepel Arizonában, azé a bajnoki cím. A MATCH4 vasárnap este élőben közvetíti a döntőt.

Négyen maradtak már csak versenyben a végső győzelemért a NACAR Cup Seriesben. Ryan Blaney a regnáló bajnok, tavaly ő örülhetett Phoenixben. Tyler Reddick az alapszakasz győzteseként jól kezdte a szezont, utána viszont sokat botladozott. Joey Logano nagy szerencsével lehet ott a döntőben, míg William Byron körül forrnak az indulatok, mert az utolsó versenyen két másik Chevroletes versenyző beállt mögé és blokkolták az utat mások elől, hogy bejusson a fináléba. Ez nem volt túl sportszerű a csapattól” – mondta Parrag Zsombor, a Network4 szakkommentátora.

A Final Fourba kerülés önmagában is nagy teljesítmény, amiért sokan képesek szinte bármit megtenni. Bejárták a világot azok a képsorok, amelyekben két éve Ross Chastain a falnak vezette az autóját és a palánkon végigcsúszva előzött meg öt másik autót, hogy a végső négy között lehessen.

Az évadzárót 2020 óta Phoenixben tartják, a szabály pedig viszonylag egyszerű: aki az első négyből a legjobb helyezést éri el, az megszerzi a bajnoki címet.

A magyar rajongók a teljes NASCAR szezont végigkövethették a Network4 műsorán és természetesen a döntőt is élőben láthatják MATCH4 sportcsatorna műsorán, valamint a NET4+ streaming szolgáltatón vasárnap 21:00-tól.

Sajtóhír

Recent Posts

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

2 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

3 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

6 óra ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

8 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

18 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

19 óra ago