Minden más

Sargeant hamarosan úgy tesztelhet, hogy tudja, nem lesz helye 2025-ben a sorozatban

Logan Sargeant, akit a Williams korábban a szezon közepén menesztett, úgy néz ki, hogy 2025-ben legalább egy évet a „kispadon” kell töltenie.

Ez annak ellenére van így, hogy a Meyer Shank Racing Indycar-csapat új fotókat tett közzé az amerikai pilótáról, akin egy közelgő teszt előtti üléspróbán készült a kép. A 23 éves Sargeant jövő kedden tesztelheti az Indycar autót. A csapat társtulajdonosa, Michael Shank ennyit fűzött hozzá:

„Logan menedzsere egyben George Russellé is, és a család barátja Oswaldo Negri révén én is nagyon jól megismertem őt. Mindig is jó kapcsolatban maradtunk, szemmel tartjuk és figyeljük.”

Shank ugyanakkor nem tud felajánlani Sargeantnek egy üres versenyülést a 2025-ös évre:

„Azt hiszem, amikor minden összedőlt nála, és a Williamsnél megszűnt a szerződése, azt gondoltam, hogy „Nos, ez a srác egy szuperlicenc tulajdonos, és elég jól teljesített, nézzük meg, hova vinne ez minket.” Pár éve ugyanezért teszteltük Nyck de Vries-t is. Most már tudom, hogy mit nyújt Nyck. Ebben az esetben 2025-re nem tudok Sargeantnek ajánlani semmit, de mindig ott van a fejemben, hogy ha bajba kerülnénk, és ki akarnánk próbálni valakit, akkor van egy emberünk, akihez egyből fordulhatunk. Azt hiszem, ez egy ritka lehetőség, hogy kipróbálhatunk valakit, akiben szerintem megvan potenciál. Sose lehet tudni.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

6 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

6 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

7 óra ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

8 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

10 óra ago

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

10 óra ago